Ezt a bejegyzést 2021 Húsvét inspirálta. 2009-ben jártam Jeruzsálemben. A szent helyeknek különleges energiája van. A képen a Getszemáni- kert az Olajfák hegyének lábánál, mely a világ leglátogatottabb helyszíne, ahol Jézus tanításait adta. 


A kereszténységgel annyi a kapcsolatom, hogy a fő vallási ünnepeket a családi asztalon feltálalt étel és az ajándékozás jelezte, a népi hagyományok megjelentek életünkben. A szüleim keresztények voltak, de nem gyakorolták a vallásukat és engem sem kereszteltek meg, de  odaadó szeretettel és figyelemmel neveltek és támogattak mindenben. Semmilyen vallásos nevelést nem kaptam, azonban kimagasló figyelmet és minden segítséget a boldogulásomhoz.  





Amikor elkezdtem jógázni az élet megadta azt az ajándékot, hogy szinte minden jelentős szent helyre ellátogattam és utólag értékelve talán nem véletlen, hogy milyen sorrendben. A civilizációnk első építményeitől a piramisoktól indultam és utoljára a jógik városába Risikésbe érkeztem.







A jóga  és Sivánanda mester adta meg azt a megértést, hogy az élet nagy kérdésére- Ki vagyok én?- választ kaptam. A Csándhógja upanisad kijelenti" te Az vagy". Erős tapasztalati hitem  és a védikus filozófia a jóga a legnehezebb időszakokban hatalmas segítséget ad.

"Az emberalkatban rejlő ős tudás lényegileg mindenkiben azonos, érvénye teljes."- írja Weörös Sándor

 Jézus azt mondja " Én és az Atya egyek vagyunk". Arról a közös kötelékről beszél, amiről az Upanisadok és az író.

Szent Sír Bazilika


Sivánanda mester tanítása Jézusról és az, hogy az asram Bhajan halljaban, ahol folyamatosan kántálják a Maha mantrát, a falon Jézus és Szűz Mária képe is ott lóg, teljesen átformálta világnézetemet. Növelte elfogadásomat minden vallás felé. A szentek az arra nyitott törekvőket teljesen átformálják, ahogy a mester írásában is olvasható. 

(Egyik új keresztény jóga gyakorlóm pont Sivánanda mester Jézusról szóló elfogadó tanításai miatt vált nyitottá a jóga tradicionális útja felé.)






A kőlap ahova Jézust fektették.


Jézus azért jött a földre, hogy példájával bemutassa azt a legmagasabb tudatszintet, amelyet egyszer talán elérhetünk.  Jézus nem filozófiát tanít, ahogy az Upanisadok, hanem a szeretetről tanít. A legmagasabb rendű elfogadáshoz, önátadáshoz a szeretet útján kell járnunk. A jógában ez a bhakti jóga, ami a mantra énekléssel indul el. A bhakti jógához tartozik Isten valamennyi megnyilvánulási formájának tisztelete. Mindenkit egy finom szál köt össze,  ez a szeretet fonala. A szeretet fonala az itt és most. A szeretet útja a türelem a gondoskodás és a figyelem, amikor az elfogadó jelen pillanatot éljük.




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kicseri böjthöz, fogyókúrához

Újévi üzenet a numerológia tükrében

Szeretet Forrás