Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2021

Csillagösvény a Pilis titkai

Kép
A következő gyalogló óránk pont a téli napforduló napjára esik, ezért egy kicsit elkalandozunk Pilisszántóra, hogy a Csillagösvényen keresztül elérjük a Boldogasszony kápolnát és itt nézzük meg a napfelkeltét.    Már sokszor írtam és beszéltem arról, hogy Kőrösi Csoma Sándor élete és kutatásai már tizenéves koromban érdekeltek és Indiában ellátogattunk a sírjához is. A magyarság gyökereit kereste és azóta tudjuk, hogy jó helyen kutatott. Erről mindenki tud olvasni, tőlem hitelesebb kutatóktól, filozófusoktól, de vannak megkérdőjelezhetetlen tények is. A moldovai csángó magyarok himnuszukban érthetően magyarul éneklik, hogy keletről jöttek, "Ázsiából szakadtunk" Ezért érzem a több mint 5000 éves védikus kultúrát a gyökereimnek és érdeklődöm iránta fiatal éveimtől, eleinte az utat keresve, majd később megtalálva.   December 21-én a téli napfordulón pontosan a Ziribár- hegy fölött kel föl a nap. Ez is természeti tény és nem vita kérdése, mert mindig vannak akiknek más erről a v

Diwalival a fény ünneppel való találkozásom

Kép
  Thai Diwalin 2010 Tegnap este részt vettem egy Diwali ünnepen. Mantra táncokkal körtáncoltunk. Ott villant be, hogy pont 11 éve Thaiföldön voltam először fények ünnepén és akkor még nem hallottam előtte erről, de a thaiokkal megünnepeltük és milliónyi lampiont eregettünk az ég felé, a Mekong folyón is úsztatták a mécsesek ezreit.  Azt mondták kívánjunk valamit mielőtt útjára indítjuk a lámpásunkat. Mi azt kívántuk, hogy a fiúnknak sikeresek legyenek az egyetemi tanulmányai. Így 11 év távlatából úgy tűnik beteljesedett a kívánság. Egy kicsit imbolyogva indult el, de aztán magasba szállt a lámpásunk.   Azóta a jóga utamon is haladtam és ahol védikus mantra éneklést tanultam ott láttam, hogy a szerzeteseknél nagyon fontos ünnep Diwali. Ez a fény ünnep olyan mint nálunk karácsony és szilveszter együtt. Az ünnep az önfejlesztést és az új kezdetet jelöli, így Ganésát is ünneplik, aki minden kezdetet támogat. Délkelet Ázsiábán és memcsak Indiában ünnepelnek, azonban tájegységenként egy ki

Az ayurvéda nemzeti napja

Kép
Szerencsére az ayurvéda tudománya áthatja a mindennapjaimat, nagyon hálás vagyok ayurvéda orvosomnak, mesteremnek Pallavinak, hogy tanulhattam tőle és eredetiben ismerhettem meg az ayurvéda alapjait. Pont most tartok először ayurvéda egészségmegőrző tanfolyamot, amit decemberben fejezünk be, de tervezem jövőre is, hogy újat indítok. Az ayurvéda ismerői Dhanvantari istenhez imádkoznak, hogy áldást keressenek maguk és mások egészségéért. Különösen az ayurvéda nemzeti napján.  Idén 2021. november 2-án ünneplik a Dhanvantari Jayanti-t, Dhanvantari születésnapját.  Visnu 10. inkarnációjának tartják. A világ fenntartó energiáját szimbolizálja. Ezen a napon kezdődik a Diwali (fényünnep) és Laksmi istennő a szerencse és gazdagság istennőjének ünneplése is. A puránákban Dhanvantarit az Ayurveda isteneként említik.  M egosztotta az Ayurveda bölcsességét az emberiséggel, h ogy megszabaduljon a betegségektől. A mese szerint az óceánból kiemelkedve jelent meg, a félistenek köpülték ki a halhatatla

A halhatatlan lélek

Kép
Bhagavad Gíta.2.20 "  na jāyate mriyate vā kadācin  nāyaṁ bhūtvā bhavitā vā na bhūyaḥ  ajo nityaḥ śāśvato ’yaṁ purāṇo  na hanyate hanyamāne śarīre" "A lélek nem ismer sem születést, sem halált. Soha nem keletkezett, nem most jön létre, és a jövőben sem fog megszületni. Születetlen, örökkévaló, mindig létező és ősi, s ha a testet meg is ölik, ő akkor sem pusztul el." Halottak napja, Diwali-fények ünnepe, Téli napforduló (karácsony környékén) és minden lelki ünnep alkalmával a gyertyaláng, a tűz fénye az örökké létező halhatatlan lelket szimbolizálja. Az emberi test megszületik és meghal, a testet éltető lélek örök és halhatatlan . A lélek ereje mindenkiben ott van amíg él, ha meghalunk a lélek ereje elhagyja a testet és a test elporlad. Az eltávozott ember lelke velünk marad, mert az a lélek éltet bennünket is amit ő elhagyott. Levetette, elhagyta a lélek ruháját (a testet).  Az ünnepek erre hívják fel figyelmünket, a halhatatlan lelket ünnepeljük, amikor  gyertyát

"Jobb a sikertelenség"

Kép
 " Jobb  a sikertelenség  saját  kötelességed teljesítésekor,  mint  más kötelességének sikeres végzése." -mondja a Bhagavad Gitában Krisna Ardzsunának Amióta jógázom nem nagyon érdekelnek más könyvek, mint a jóga filozófiával kapcsolatosak. Ez tükröződik az életemben is. Pont tegnap is kaptam egy  Bhagavad Gitát, Mahabharatát és a Védák lényegét összesítő írást. Ugyanis a környezetemben mindenkinek én jutok eszébe, amikor a Krisnásoktól étel adomány gyűjtéskor kapott könyvvel nem tud mit kezdeni. Így van olyan mű amiből már 3 példányom van. Még szerencse, hogy amikor én adományozok nekik akkor nem fogadom el, mert még több könyvem lenne. Egyébként Sivánanda mester magyarázataival próbálom megérteni a mű üzenetét. Pont az idén jártam Bhagavad gita végső üzenete tanfolyamra, így az sem csoda, hogy erősen bombáznak ezek a művek a filozófikus gondolkodásra.  A napokban megélhettem és megértettem a fenti Bhagavad Gitá üzenetnek a lényegét.  Mindenkinek van egy karmája, a testünk

Az élet művészete a csend

Kép
  Manapság rengeteg út, módszer létezik arra, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkbe. Divatos szavakkal a Fitness, Wellness, Selfness, amelyek egymásból nőttek ki, a testi jólétből a lelki jólétbe vezetnek. Van aki levédi módszereit és egyedülállónak kiálltja ki, törvény védi. Azonban ne felejtsük el nincs új a nap alatt, minden módszernek van egy ősi gyökere és senki sem talált ki teljesen újat.   " A selfness egyfajta életvezetési választás, amely a test, a lélek és a szellem egyensúlyának megteremtésére,illetve a saját magunkkal, belső énünkkel való kapcsolat kialakítására irányul." Tehát nem más , mint a védikus alapokon nyugvó jóga teljes tárházának gyakorlata. "A jóga a tökéletes pszichológiai ismeret gyakorlata." Sri Aurobindo jógi, költő, filozófus , guru   A modern pszichológiánál is több, mert az csak a személyiséggel foglalkozik, de a jóga ezen túl lép és a lélekkel is foglalkozik, amivel a pszichológia nem. Egy problémát megoldani csak is magasabb szi

Mi a jóga?

Kép
Tar  Már régen írtam bejegyzést, de ma este inspirálódtam. Egy kedves vendégem jelezte, hogy e témából kérték fel előadást tartani egy buddhista közösségnek. Könyvet kérve a témához, gondoltam lejegyzem a saját szavaimmal, amit természetesen a mesterektől tanultam. Másnak is hasznos lehet, mivel buddhisták kérték az előadást, így a buddhisták magyar megvilágosodottjának szavaival kezdem írásomat. „Keressetek, kutassatok, mert az egész világ egyetlen nemzete sem talál annyi kincset kultúrájának gyarapítására, mint a magyar társadalom az ősi indiai kultúra tárházában.” Kőrösi Csoma Sándort a buddhisták bodhisatvának (buddhista szent, megvilágosodott) nyilvánították Japánban. Nagy tisztelet övezi Ázsiában. (A magyarországi Tar község határában felépült Buddhista templom és emlékparkban, amit a Dalai láma avatott fel 1992-ben, méltó módon megemlékeznek róla.)    A jóga a védikus kultúrában gyökeredzik. Az 5000 éves Ayurvéda (élet= Ayu, Veda=tudás, szó szerint fordítva) is alkalmazza a
Kép
Ezt a bejegyzést 2021 Húsvét inspirálta. 2009-ben jártam Jeruzsálemben. A szent helyeknek különleges energiája van.  A képen a Getszemáni- kert az Olajfák hegyének lábánál, mely a világ leglátogatottabb helyszíne, ahol Jézus tanításait adta.  A kereszténységgel annyi a kapcsolatom, hogy a fő vallási ünnepeket a családi asztalon feltálalt étel és az ajándékozás jelezte, a népi hagyományok megjelentek életünkben. A szüleim keresztények voltak, de nem gyakorolták a vallásukat és engem sem kereszteltek meg, de  odaadó szeretettel és figyelemmel neveltek és támogattak mindenben.  Semmilyen vallásos nevelést nem kaptam, azonban kimagasló figyelmet és minden segítséget a boldogulásomhoz.   Amikor elkezdtem jógázni az élet megadta azt az ajándékot, hogy szinte minden jelentős szent helyre ellátogattam és utólag értékelve talán nem véletlen, hogy milyen sorrendben. A civilizációnk első építményeitől a piramisoktól indultam és utoljára a jógik városába Risikésbe érkeztem. A jóga  és Sivánanda m

A jóga ura Shiva

Kép
A Hatha jóga pradípikát a hatha jóga lámpásaként, a sötétség eloszlatójaként ismert kb. 14. századi jóga alapművet Shiva fejti ki, aki megtanította az emberiségnek a hatha jógát. A modernkori alkalmazott jóga (gerinc, női, stresszoldó) gyakorlói is ebből az alapműből származtathatják tudásukat, még ha közvetlenül nem is találkoztak vele vagy nem hallottak róla.   " Dicsőséget Ádináthának (Shivának), aki kifejtette a hatha-jóga tudását, ami lépcső gyanánt vezeti a gyakorlót a rádzsa-jóga magasabb szintjei felé." (A rádzsa jógáról pedig Patanjali Jóga szútráiban olvashatunk, mely az elme uralásához vezető utat írja le az akadályokkal együtt.) Shiva egyszerre jelképezi a mindenség teremtő és pusztító erőit. Azért pusztítja el az akadályoztató szokásainkat, hogy kapcsolódni tudjunk a teremtő erőre. Aki megtanul kapcsolódni az örök forrásra az könnyebben tud életébe örömteli eseményeket megélni, oldódnak félelmei.   Sivananda asram  A modern fizikusok is Shiva táncát tartják a lé
Kép
  Ma van húshagyó kedd és holnap indul a nagyböjt az európai egyházi hagyományban, azonban az ayurvéda egyáltalán nem ajánlja ilyen hideg időben a méregtelenítést. A szélsőséges időjárás, a túl meleg és a túl hideg megterheli szervezetünket, ami nem kedvez a tisztulásnak. A legkedvezőbb időszak a késő tavaszi időszak és a kora őszi. Tavasszal ahogy egyre többet süt a Nap új erőre éledünk a hosszú tél után, ilyenkor a Föld elem uralja a természetet, ami a legstabilabb elem. Ebben az időszakban könnyebben engedjük el a felhalmozott méreganyagokat, a felhalmozott zsiradékot, mert a természet is támogat benne. Nem figyelembe venni a természetet, ami meghatározott és megváltoztathatatlan a legnagyobb butaság lenne. El kell fogadnunk, hogy létezik egy nagyobb Erő tőlünk és alkalmazkodnunk kell hozzá, mert a természet semmibe vevése negatív hatással lesz közérzetünkre.  Az idei nagy böjtömet ezek szerint április 27 teliholdjánál kezdem. Csúcspontja május 11 fogyóhold, majd egy hónapig csak t