Diwalival a fény ünneppel való találkozásom

 

Thai Diwalin 2010
Tegnap este részt vettem egy Diwali ünnepen. Mantra táncokkal körtáncoltunk. Ott villant be,
hogy pont 11 éve Thaiföldön voltam először fények ünnepén és akkor még nem hallottam előtte erről, de a thaiokkal megünnepeltük és milliónyi lampiont eregettünk az ég felé, a Mekong folyón is úsztatták a mécsesek ezreit. 






Azt mondták kívánjunk valamit mielőtt útjára indítjuk a lámpásunkat. Mi azt kívántuk, hogy a fiúnknak sikeresek legyenek az egyetemi tanulmányai. Így 11 év távlatából úgy tűnik beteljesedett a kívánság. Egy kicsit imbolyogva indult el, de aztán magasba szállt a lámpásunk.



 







Azóta a jóga utamon is haladtam és ahol védikus mantra éneklést tanultam ott láttam, hogy a szerzeteseknél nagyon fontos ünnep Diwali. Ez a fény ünnep olyan mint nálunk karácsony és szilveszter együtt. Az ünnep az önfejlesztést és az új kezdetet jelöli, így Ganésát is ünneplik, aki minden kezdetet támogat. Délkelet Ázsiábán és memcsak Indiában ünnepelnek, azonban tájegységenként egy kicsit máshogy. Manapság már Európában is számon tartják. 





 


 Azóta persze én is megünneplem mantra énekléssel, meditációval, virágokkal, gyertyákkal. Sőt azt tervezem a jövőben, hogy körtáncolni is fogunk és a kívánságainkat is megfogalmazzuk. Ez az 5 napos ünnep a vidámságról is szól.  


Első nap felkészülnek, kitakarítják lakásaikat, tisztulnak. Laksmi a szerencse és gazdagság istennője ezen a napon született, földi megtestesülései a háziasszonyok, ezért megajándékozzák a háziasszonyokat, Laksmit ünneplik, mert sok dolga van a konyhában, a ház takarításában. 

 második nap szépítkeznek, beolajozzák testüket, új ruhákat öltenek, szépülnek, Narakasur királyt, aki pusztulást hozott Krisna legyőzte, tehát megtisztulnak, fürdenek. Az ilyenkor gyújtott lámpások távol tartják a halált.

 harmadik nap van a főünnep, amikor Ráma király 14 év után hazatért száműzetéséből, és Sitával feleségével bevonult Ayodhyába. Milliónyi mécsessel köszöntötték őket, hogy hazataláljanak. Ráma a tökéletes férfi, akinek szinte 20 jó tulajdonsága van és a nevét énekelve mi is megtisztulunk. Sita a szerencse és a gazdagság istennőjének Laksminak a földi megtestesülése és ezen ünnep alkalmával Laksmihoz is imádkoznak a  gazdagságért. A hagyomány szerint a sok-sok lámpás fénye bevonzza a jó szerencsét. Ahol fény van ott a gazdagság is megjelenik, természetesen lelki értelemben is. Sok-sok mécsest gyújtanak, kinyitják ablakaikat és fényszertartást végeznek, oltárt emelnek Laksminak.

 Bali ( jelentése: felajánlás szanszkritul) király a Védák tudását akarta megsemmisíteni, de volt egy jó tulajdonsága is önzetlenül tudott adni. Ő az adományok királya is és ezért megajándékozzák egymást az emberek, adományoznak, mert Bali megkapta a tudás lámpáját Visnutól (akinek egyik földi megtestesülése Ráma) és egy évben egyszer ezen a napon visszatérhet, hogy bölcsességet, fényt hozzon a földre.

negyedik nap folytatódik az ünnep, Új év napján istenségeiket öltöztetik, díszítik és az ünnepi ételek mellett sok édességet is fogyasztanak mielőtt oltáraikon felajánlották a legfelsőbbnek. Az oltárokon hegyeket építenek az édességekből, ezért "ételhegynek" is nevezik ezt a napot. (Ezen a napon egy királyukat Vikramadityát koronázták) 

ötödik nap pedig a fiú testvérek meglátogatják lány testvéreiket, tehát rokon látogatás történik. Ezen a napon ünneplik a Hold születését, ami a nőiség örök jelképe, ezért mennek a lány testvérekhez tiszteletüket kifejezni. A védikus kultúrában nagyon fontos a női minőség ünnepe, tudják, hogy a nő tisztelete nélkül nincs gazdagság és szerencse. Piros fonálból karkötőket kötnek egymás csuklójára. 

Srí Lanka 2014

A hagyomány szerint Rámának 21 napjába telt, mire visszatért Sri Lankáról, ahol legyőzte Ravanna démonistent és kiszabadította hitvesét Sitát,hogy megmentse a Földet. Sri Lanka és Ayodhya közötti útvonal a Googl Maaps szerint gyalogosan a teljes utazási idő 494 óra, ami pontosan 21 nap. Sri Lankán járva úton útfélen, de sok helyen találkoztunk Ráma és Sita történetével.


Forma Stúdió 2021




Szeretem a védikus kultúra ünnepeit, ahogy látszik mindenre van idő, mindennek meg van a
helye. Takarítás, hála, szépítkezés, ünneplés és társasági élet.
 Az ünnep szimbolikája, hogy a fény győzedelmeskedjen a sötétség felett. Emberi életünk legfőbb törekvése. Mindenesetre minden ünnepet szeretek, ami a fényt, a tisztulást, a megújulást élteti.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kicseri böjthöz, fogyókúrához

Újévi üzenet a numerológia tükrében

Szeretet Forrás