Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2023

Találkozásom a halállal

Kép
  Most van halottak napja. Ez inspirált erre az írásra. Gyerekként szerettem a temetőbe járni, a gyertyagyújtást halottak napján pedig kimondottan vártam. Aztán ahogy teltek az évek és érzelmekkel is kötődtem az elhunytakhoz szép lassan megváltozott ez.    2011-ben első indiai utam egyik állomása a Varanasi halottégető volt . Varanasi sikátoraiban mindennapos esemény, hogy egy hordágyon anyagba becsomagolt hullát visznek a halottégetőbe és jeleznek, hogy adjál szabad utat. A Gangesz parton lévő építményen a halottégetést távolból lehetett nézni vagy a lépcsőkön lehetőségem volt felmenni és egyszerre több hulla égetését látni a máglyán. Az utóbbit választottam, a tűz melegét is éreztem a testemben. Érdekes módon inkább feltöltő élményként éltem meg, annak ellenére, hogy a lehullott végtagokat a szemem láttára csipesszel dobták a Gangeszba. Ugyanezen az úton Teréz anya menhelyén is jártunk és a torzszülöttek meglátogatása után a haldoklók meglátogatása is a programba szerepelt. Ettől sok

Miért éppen a szanszkrit?

Kép
  Sokaknak idegenül hangzik a szanszkrit nyelv, azonban a jóga nyelvezete és talán a legősibb fennmaradt nyelv. A Rig- veda (tudás) a világ legrégebbi szent irata és az UNESCO világörökség része, kb. Krisztus előtt 1200-1500 évvel íródott, de az is lehet, hogy régebben. Több népcsoport élt Mezopotámia területén és mindig vándoroltak a jobb életfeltételek felé, így régebbi emlékek is vannak kőbe vésve  rovás írással ( a rovás írás nem csak a magyarok sajátja, ha egy szilárd alapra írtak azt más népek is rovás írással tették). Olyan mű mint a védák, ami az élet minden területére összefoglaló tanításokat tartalmaz, csak ez maradt fenn pálma leveleken és szanszkritul íródott.  " A védikus irodalom legfontosabb célja az, hogy az embereket felvilágosítsa az önmegvalósításról, valamint az anyagi kötöttségektől és szenvedésektől való megszabadulás (móksa) tudományáról. A Védák azt tanítják, hogy  az anyagi test és ez a világ csupán átmeneti, míg a lélek örök." A helyes megkülönbözt

A Lótusz dicsérete

Kép
    Július utolsó hétvégéjét a Lótuszoknak szenteltük. Megnéztük a vácrátóti és a szegedi Indiai Lótuszok virágzását. Láttam már Keleten is, de itthon azért mégis más. Végül egy saját fehér lótusszal tértünk haza, amelynek alig várjuk a nyílását. Itt volt az ideje egy élő igazi virágnak, mert  2017 óta tartok csakrameditációt, mely a lótuszok mentén vezet végig. A hagyomány szerint minden lótusszirmon egy szanszkrit ábc betű található ( a fő csakrák  lótusszirmainak száma pont megegyezik a szanszkrit abc betűinek számával), amikor szanszkrit mantrákat zengetünk a szirmok lebegni kezdenek és érzelmeinket lepergetve, a sárból szennyezetlenül kiemelkedve a szív és az elme végső tisztaságába érkezünk. A testgyakorlásaink során sem össze-vissza végezzük az ászanákat, hanem a csakrák vagyis a lótuszok mentén haladunk föntről lefelé haladva a teremtés sorrendjében.   A szépséggel (sundaraya) és a kecsességgel is társítják a lótuszt. Az irodalomban a lótusz  metaforaként az eleganciát vagy a

Bölcsőtől a sírig újrahasználva

Kép
                                         Azért adtam a fenti címet legújabb bejegyzésemnek,  mert szó szerint a kisbaba kiságyam is újrahasználtuk és egész életemet végigkíséri. Miután betöltötte szerepét, a két végéből egy asztalos elkészítette egy asztal alapját anyukám tervei szerint, amire egy keret került üveglappal. Ez a nappali asztalom amióta élek. Először Bácsalmáson sötétbarna volt, majd Szentendrére költözvén feketére festettem és most vajszínű. Az ágy rácsai pedig a Forma Stúdióban korlátként szolgálnak a fitball labdák tárolásánál. Folytathatnám a történetet sok hasonló újra- használattal. A bácsalmási Éva cukrászda asztalait és székeit kiárusították, mert az épület bontásra került. Anyukám vett belőle, mivel az ÁFÉSZ-nál dolgozott, ahol üzemeltették a vendéglátó egységet. Óvodás korom óta ide jártam fagyizni, sütizni, majd gimnazistaként ebbe a cukiba jártunk órák után. Most a Forma Stúdióban is ennél az asztalnál beszélgetünk, kávézunk. Volt már rózsás szövettel áthúzv

Nyári napfordulón bővelkedünk

Kép
  A nyári napfordulón bővelkedünk a fényben. Ilyenkor hosszabbak a nappalok, amit érdemes kihasználnunk a természetben töltődéssel és tudatosan megválasztott programokkal. Június 18-án vasárnap 9.00-17.00 a Rám szakadékba és a Rám hegyre teszünk egy körtúrát. A jóga szempontjából nézve a Nap vagyis a tűz uralkodik ilyenkor a természetben. A jóga világnapja is ezért került a nyári napfordulóra, hiszen a jóga ura Siva, aki a tűz elemet szimbolizálja.  A felfelé mutató háromszög is Síva jelkép, ami férfi princípium, mozdulatlan stabilitás a lélek felemelkedése az anyagból.  Lefelé mutatva a háromszög a földi energiák a női princípium , valaminek az elérése, befogadása a beteljesülése, amit a víz és a föld elem ural. A háromszög a szétömlő fény jelképe is, mely a magasabb megismerés felé mutat. A napfonat csakránk mantrája, amit a tűz elem ural a RAM mantra , talán nem véletlen a RÁM szakadék és hegy neve, ha a Napfonat csakránk harmóniába kerül a szív-csakránk tisztulni kezd, hogy a t

Az év legkedvezőbb napja

Kép
2020 április 26  A védikus kultúrához kötődő ünnep Akshaya Tritiya. Az év legkedvezőbb napja, amikor a Nap és a Hold a legerősebb pozícióban áll. Ez asztrológiai tény és független kultúrától, csak mi itt Európában ezt nem tartjuk számon, legalábbis nem vettem észre. Amióta a tradicionális jógát gyakorlom és védikus mantraéneklést tanultam, minden évben bejegyzem ezt a napot, ennek több mint 5 éve.    Akshaya jelentése: soha nem csökkenő, öröm, jólét, siker Tritiya: harmadik holdnap Együtt jelenti a végtelen jólét harmadik napját, azonban az előtte és utána lévő napoknak is hasonló erejük van. Ezért Indiában ilyenkorra időzítik az új kezdeteket pl. házasságot, mert úgy gondolják nagyobb szerencsére számíthatnak. Aranyat ajándékoznak, ami a siker és jólét szimbóluma.  Az arany a legmagasabb szintű tudást is szimbolizálja, a tapasztalatok rendszerezése után nyert bölcsességet. Amikor másoknak a tudásunkból, magunkból adunk, akkor aranyat adunk. A jótékonyság amikor elvárások nélkül aján

Új évkör

Kép
  A kozmikus (asztrológiai) új év a tavaszi napéjegyenlőséggel kezdődik, hiszen a természet a hosszú tél után újjá éled, virágoznak a fák, többet süt a Nap és egy új évkör indul a természet újjászületésével. A Forma Stúdió programjai is a természetre hangolódnak, mert ez az egészségmegőrzés alapja. Ilyenkor március elején érdemes lezárni az előző évkört, átgondolni és tudatosan elengedni a fájdalmas és nehéz részét, majd új terveket készíteni és belekezdeni. A Forma Stúdióban már 10 éve tartunk évszakonként hangfürdőt, amivel támogatni tudjuk a fenti folyamatot.   A tavasz az újjászületés, az új kezdet, a  nyár  a kibontakozás a cselekvés, az   ősz  a betakarítás a számvetés (a jó gazda rendet rak mielőtt pihen) a   tél  a hosszú sötét napok a megpihenés időszaka. Az évkör és a havi, heti, napi  ciklus kereke  folyamatosan halad. Érdemes együtt haladni a ciklusokkal, mert hosszú távon észrevétlenül felborul a belső egyensúly, ha nem vesszük figyelembe. Ha bent rend van az kint is me

Új élet

Kép
  Ma van Makar Sankranti amikor a Nap észak felé indul el, a Nap a Bakba ( makar) lép.  Ezt a napot mindig január közepén ünneplik Indiában és a védikus kultúrában.  A spirituális törekvők számára e napnak különös jelentősége van. Az életcél felé haladás során rendkívül kedvező számukra az a hat hónapos időszak, amely alatt a nap észak felé halad. Olyan, mintha könnyedén áradnánk az árral az Önvaló felé, a halhatatlan Lényeg felé. Tat Twam Asi - „Ez vagy te”. Vedd észre ezt, és légy szabad itt és most ezen a napon. Valójában maga a nap szimbolizálja mindazt, amit ez az ünnep képvisel. A nap üzenete a fény üzenete, az egység, a valódi önzetlenség, a Karma jóga (önzetlen, elvárások nélküli cselekedet) tökéletességének üzenete. A nap mindenkire egyformán süt. Minden lény igazi jótevője, hiszen Nap nélkül elpusztulna az élet a földön. Rendkívül rendszeres és pontos a feladataiban, soha nem igényel jutalmat és elismerésre sem vágyik. Ha azonosulsz a nap erényeivel, nincs kétség , hogy u