Szépséged és egészséged kulcsa az önismeret, árulkodó jelek az arcon



A valódi szépségápolás nem csak a bőr tüneteit kezeli, hiszen nem csak egy bőrtípusba tartozol, inkább egy állapotban vagy ami változni képes. Az ayurvedikus szépségápolás középpontjában az egyén áll. Minden ember egyedi és megismételhetetlen sajátosságokkal rendelkezik, azonban minden egyént ugyanaz az egyetlen erő éltet. Ennek az energiának a formai megnyilvánulása, amit a tudat határoz meg az öt őselem: éter, levegő,  tűz, víz és föld. Minden emberi lény ezen őselemek energiáiból épül fel. Előző írásomban már kitölthettél egy ayurvedikus alkat tesztet, így tisztában lehetsz azzal, hogy aktuálisan melyik elem milyen arányban van jelen szervezetedben. Az ayurvedikus önelemzés segít feltárni betegség hajlamainkat és ezáltal nagy szerepe van a megelőzésben. (A blog keresőbe írjad be, hogy ayurveda és válogass a jegyzetek közül.) 


        



 Olyan kozmetikus-jógaoktató vagyok, aki a test- lélek-szellem szerves egységeként kezel téged, aki a bőrödre úgy tekint, mint belső egészségügyi állapotod és lelked színpadára. Hiszen minden bőrtünetnek van egy belső szervi megfelelője melyet érzelmeid, gondolataid befolyásolnak. Testgyakorlásodat is személyre szabjuk, hogy a személyiségedből adódó problémákat megelőzzük. Relaxációim alatt az energiaközpontokat hangtálakkal, mantrákkal harmonizáljuk.














A teljesség igénye nélkül néhány figyelmeztető, árulkodó jel az arcon


Arcunk, akár egy térkép, testünk egészének lenyomata, amelyen minden zóna és pont szerveinkről árulkodik. Ha valamelyik elem (kapha föld-víz, pitta tűz, vata levegő-éter) túlszaporodik vagy csökken arcbőrünkön látható, elég tükörbe néznünk és máris tudjuk, szervezetünk melyik része szorul odafigyelésre.  Arcbőrünk tükrözi legjobban tudatunk aktuális állapotát.







Arcunk már a betegségek tüneteinek konkrét megjelenése előtt jelzi az adott szerv helytelen energiaállapotát. Ha odafigyelünk ezekre a jelekre és idejében változtatunk életmódunkon, elkerülhetjük a betegségeket.


Minden pigmentfolt, májfolt, bőrpír, erecske, zsírosodás, pattanás, akné, szőrszál, mélyebb ránc egy-egy árulkodó jel lehet. Főleg, ha állandósul és szaporodik. Több év után manifesztálódik a fizikai testbe betegségként, az arcon jelentkező elváltozás.




,
1. Ha az egész arc sápadt
Általános immungyengeségre, az egész szervezet alul működésére utal. Célszerű ilyenkor jobban odafigyelni magunkra: kezeljük a stresszt, táplálkozzunk változatosan, fogyasszunk vitaminokban, ásványi anyagokban, rostban gazdag ételeket, mozogjunk többet és aludjunk eleget.

2. Ha a szemünk alatti zóna kékes, sötét, vagy duzzadt, táskás
A vizeletkiválasztó rendszer elégtelen működéséről, vese- és hólyagproblémáról, vesekőre való hajlamról árulkodhat. Igyunk sok folyadékot.Sokat segítenek a teák. A vese az életenergia helye a szemkörnyék állapota a túlzott félelmekre is vissza vezethető.



3. Ha a szemhéj feletti terület száraz, esetleg ráncos
Cukorbetegségre való hajlamra utal. Ha ezt tapasztaljuk, csökkentsük a cukorfogyasztást, ízesítésre használjunk inkább mézet, együnk kevesebb fehér kenyeret és több zöldséget. Mozogjunk rendszeresen és idegeskedjünk kevesebbet. A cukorbetegség kialakulásának lelki háttere a szeretettel, önelfogadással kapcsolatos.



4. Ha az orrunk felső része piros
Gerinceredetű gyulladásra utalhat. A gerinc a nyíltság és az őszinteség területe. Fontos a megelőzés! Rendszeresen végezzünk gerinctornát vagy jógázzunk. Minden probléma a gerincvelőből kiinduló idegektől ered, melyek behálózzák egész testünket és eljutnak minden testrészhez, szervhez. Aki a gerincével foglalkozik öngyógyítást végez.



5. Pattanás, bőrpír az orrhegyen Az orrhegy a szív zónája, a pattanás pedig annak túlműködését jelzi. Ha ezt tapasztaljuk, gondolkodjunk el azon, nem kellene-e egy kicsit lassítanunk, nyugodtabban, egészségesebben élnünk, helyesen táplálkoznunk vagy többet mozognunk. Gondolkodjunk azon is, hogy a szívünk szerint élünk?  


6. Elszíneződés, hámlás vagy pattanás az orr mellett vagy alatt
Emésztési problémáról, gyomorpanaszról árulkodik. Fogyasszunk könnyen emészthető, zsírszegény, rostban gazdag ételeket. Ne terheljük túl gyomrunkat, együnk többször, de kevesebbet. A gyomorproblémák lelki hátterében az áll, hogy túl sokat rágódunk, és nem tudjuk megemészteni, elengedni a dolgokat. Az emésztési problémák is az önelfogadáshoz vezethetők vissza.





7. Száraz ajkak
 A vékony- és vastagbelek alul működésére utal, melynek következtében nehezebb a felszívódás, így szervezetünk nem megfelelően hasznosítja a tápanyagokat. Ez később salakosodáshoz vezethet, ezért érdemes a rostanyagban gazdag táplálkozás mellett tisztítókúrát is végezni, amiről már írtam az előző írásokban. Lelki háttere a fentihez hasonló. A vastagbél problémák a túlzott kritizálással is kapcsolatosak lehetnek. (hámlás az orrtő mellett)





8. Bőrpír vagy hámlás a száj melletti nevetőránc mentén

A bőrpír a méh és a petefészek gyulladásos megbetegedésére, a hámlás ezek alul működésére utal.  Gyulladt pattanások az áll mentén és nyakunk két oldalán nőgyógyászati problémákra utalnak. Szintén az önelfogadásról szólnak e tünetek.




9. Miről árulkodik a homlok?
A homlok középső része az agy, oldalsó területei a pajzsmirigy, a mellékvese, illetve a hormonháztartás egészségi állapotát mutatja. Ezenkívül a keringést, idegrendszert, emésztést , tehát magát az embert tükrözi. A szemöldök feletti pirosodás az idegrendszer túlterheltségére hívja fel a figyelmet. A két szemöldök közötti függőleges ráncok mélységén és a bőr állapotán a máj és az epe működése figyelhető meg.



10. Hol láthatóak az asztma vagy az allergia jelei?
A tüdőzóna a járomcsont alatti háromszögnyi területen foglal helyet. Enyhén kékes elszíneződése arra utal, hogy nem megfelelő a tüdő oxigénellátása, míg a megszokott egészséges arcpírnál erősebb piros szín vagy aknék gyulladást jeleznek. Tartózkodjunk sokat friss levegőn, végezzünk légzőgyakorlatokat. A tüdő nem megfelelő energiaállapotának lelki oka a szomorúság.


Nőiesség tanfolyamomon egy öngyógyító-szépítő arctornát is megtanítok, ahol az arc reflexzóna pontjait kezeljük, amivel az egész szervezetünkre hatunk. Ászanákkal (testgyakorlatokkal) is segíthetjük a harmónia megteremtését.
Kozmetikámban ayurvedikus marma-masszázst is igénybe vehetsz ami a vata (levegő-éter) doshát állítja helyre, mely felborulása minden betegség kezdetén bekövetkezik, így  e masszázs a megelőzést segíti. 






























 





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gerincközpontú jóga

A három erő mely életünket befolyásolja és az ayurvedáról

A tudatos teremtésről (50.szülinapom margójára)