Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2017

Gondolataim március 15-én

Kép
„Keressetek, kutassatok, mert az egész világ egyetlen nemzete sem talál annyi kincset kultúrájának gyarapítására, mint a magyar társadalom az ős indiai kultúra tárházában.” Kőrösi Csoma Sándor

Első indiai utam szervezésekor legfontosabb szempontom az volt, hogy elmenjek Kőrösi sírjához, már 16 évesen tanulmányt írtam az életéről, amit középiskolásoknak hirdettek meg 1984-ben születésének  200. évfordulóján.

"Dardzsilingbe helyezték végső nyugalomba a Kancsendzönga árnyékába", befejeztem  írásomat és elképzeltem, szinte átéreztem a helyet, ami nagyon távolinak tűnt.
27 év múlva ott állhattam Leveles Zoltán Harijan hindu-magyar szerzetes vezetésével, aki egyébként vajdasági magyar születésű, ahogy az én felmenőim közül is páran.

Magyar dalokat énekeltünk Dardzsilingbe, könnyek szöktek a szemembe akkor és most is. Mindig sírnom kell, ha a Szózatot vagy a Himnuszt énekeljük. 

Magyarnak lenni lelki minőség!
Eleinte nem értettem, hogy az én magyarság tudatommal, haza szeretetemmel, …

Lótuszvirágok a kundalini jógában

Kép
A kundalini jóga a tisztulásról szól. Személyiségünk fejlettsége, tudatosságunk fénye a csakrák mentén nyomon követhető.
A csakrákat a tradicionális jógában, és a védikus irodalomban, művészetekben a tudatosság emelkedését lótuszokkal szimbolizálják.
A lótusz kiemelkedik a sötétségből, az iszapban gyökerezve, a vízből szárán keresztül felnyúlik a felszínre és virága megnyílik az ég felé. A mi tudatosságunknak is így kell felemelkednie a sötétségből a fénybe. Amikor víz éri a lótusz levelét, virágát lepereg róla, a víz érzelmeinket szimbolizálja. Bármilyen hatás ér bennünket, elfogadva az adott helyzetet, megélve érzelmeinket a lótuszhoz hasonlatosan érintetlennek kellene maradnunk. A gondolatok és az érzelmek áradatának vagyunk kitéve, ennek kezelése, tudatosságunk emelése a kundalini jóga célja.

A fenti kép Delhiben készült, a Lótusz templom a bahái hitnek a világ legfiatalabb önálló vallásának otthona.
A bahái hit szerint ugyanaz az Isten küldte a nagy vallások alapítóit, hogy előseg…