Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2018

A tudatos teremtésről (50.szülinapom margójára)

Kép
Egyszer már írtam a tudatos teremtésről, hogy nem hiszem azt, hogy mindenkinek mindent lehet. Vannak korlátaink amit jobb, ha elfogadunk, mert soha nem fogjuk megismerni az önfeledt ok nélküli boldogság örömét. Ezzel nem mondtam azt, hogy ne feszegessük a korlátainkat, de a jelek úgy is megmutatják, ha változtatni kell hozzáállásunkon. A korlátainkat pedig ismernünk kellene, hogy tudjuk, hogy mit kell bontogatni. Ahogy a testgyakorlás közben szoktam mondani, a jóga nem a teljesítményről szól, hanem a korlátaink megismeréséről és elfogadásáról, tanuljunk meg jólesően belehelyezkedni abba ami megadatott és a többi jön majd magától. 


50. születésnapom volt az első amire kimondottan tudatosan készültem. Megterveztem kb. fél éves előkészülettel a zarándokutam. Bajára akartam leérni születésnapomra ahol 1968 július 6-án születtem. Mindig az érzelmi intelligenciámra támaszkodva haladtam az utamon, így elindultunk. 




Aztán 50 km után zarándoktársam térde nem engedte, hogy tovább menjünk. Per…

Nyári fiatalodás természetes módszerekkel

Kép
Nyári méregtelenítés személyre szabva (kímélő böjtnél lehet enni is az ayurveda ajánlása szerint) július 24-től augusztus 24-ig

A programot  holdfogyatkozás után a 11.napon ékadasin indítjuk.  Július 24 keddtől aki eszik húst elhagyja.

Július 25 szerda 10.00-12.00-ig jóga óra.(adományos)













Július 27-én pénteken teliholdkor tartják a spirituális életet élők legnagyobb ünnepét Guru Purnimát. Hálánkat fejezzük ki a mesterek előtt a tudásért amit ránk hagytak.
Ezen az estén 19.00-től megbeszéljük a méregtelenítés menetét személyre szabva majd guru mantrákat fogunk énekelni.(ingyenes)




Július 28 és augusztus 4 szombat reggel 7.30-től a Duna- parton jógázunk (rossz idő esetén 8.00 a Forma Stúdióban)
(A Duna- parti órák ingyenesek)






Augusztus első két hetében folyamatosan egyszerűsítjük táplálkozásunkat, közben minden hétfő este 19.15-től és szerda 10.00-től gyakorló jóga órákon lehet részt venni.

Augusztus 10-11-12-én (péntek-szombat-vasárnap) fogyóholdnál lesz a böjt csúcspontja. Elvégezzük a j…