2016. augusztus 22., hétfő

Új kenyér ünnepe

 A bácsalmási termény -gyümölcs áldás előtt
“Az okos ember az égi hatásokkal párhuzamban tevékenykedik, mint ahogyan a jó földműves is a természettel összhangban végzi a szántást – vetést és rendrakást.”

A természetre hangolódva, minden megélt tapasztalást értékelek, következtetéseket vonok le és próbálom a helyes  utat megtalálni egészségem megőrzéséhez. A pozitív változást hozó tapasztalataimat-  jóga- útközben másokkal is megosztom.



Az ünnepek, évszakváltások számomra megállást jelentenek. Kiszakadni egy kicsit a hétköznapokból és befelé figyelni. Együtt lenni.

Ilyenkor megállok egy pár gondolatra, összegezni, értékelni, tervezni és egy kis rituáléval, befelé figyeléssel, böjttel, hangfürdővel, mantrázással nyomatékosítani, támogatni az új célokat.





A bácsalmási új kenyér
Augusztus 20-a az idén elgondolkodtatott. Az új kenyér és termény ünnepén az életet ünnepeljük.
A magyar népszokásokban nem mindig Szent István napján tartották az aratóünnepet, mivel az aratásnak ilyenkor már rég vége volt, de  központi része mindig az új kenyér és termény megáldása volt.

A búzamag maga az Élet, a Szeretet ami bármikor képes kicsírázni és kifejlődni, mivel magába hordozza az Életcsírát a magba zárt Kozmikus energiát. 

Őseink nemcsak a búzát fogyasztották, hanem váltakozva sokféle gabonából, sokféle kenyeret sütöttek. Nem finomították és nemesítették a búzát. Így nem véletlen napjainkban a sok allergiás, lisztérzékeny, beteg ember. Új kenyér ünnepén az a kenyér amit megáldunk a templomokban nagyon-nagyon különbözik az otthon sütött régi kenyerektől, lepényektől.






Apukám kitüntetéssel a bácsalmási aug. 20-i ünnepségen 





A jó kenyér a mindennapok ünnepe kellene, hogy legyen. A minőségi kenyérben-életben- benne van a gondoskodás, a figyelem, a szeretettel teli munka. Az Életünkben minden jót áldani kellene, ami a gondolat energia legtisztább, legfinomabb formája. Befelé visz lényünk középpontja felé, a csendben megismerjük viselkedésmintáinkat és ezáltal azonosulások nélkül, elfogadóan tudunk nézni mindenre és mindenkire. Életünk áldássá válik.

A fény, mint kozmikus energia -Isten-  támogatja azt az utat, ami lényünk középpontja felé vezet, de nem jön velünk minden úton. Néha olyan mértékben tagadjuk meg őt életvitelünkkel, döntéseinkkel, hogy ő egyszerűen magunkra hagy és azt mondja:
" rendben van, ha nem figyelsz rám, akkor menj a magad útján egyedül, de nélkülem." Az ilyen útjainkon aztán nincs áldás, amit sok jel szokott mutatni. A jeleket pedig észre kell venni.
Legyünk hálásak amikor támogatva van az utunk és sikereket, elismerést érünk el. Ezt is vegyük észre.    





Bácsalmási  ünnepség a templomkertben
 Az „ékadásí” magyarul tizenegyediket jelent. Az elnevezés a holdtölte és az újhold utáni 11. nap. Ezeken a napokon könnyebben tudunk a lelkiséggel foglalkozni, elengedni. Ilyenkor érdemes böjtöt tartani, befelé fordulni. Már az is böjtnek számít, ha elhagyjuk a hüvelyeseket, gabonákat és persze akik nem vegetáriánusok azok a húst az étrendjükből.

Most augusztusban a telihold utáni 11.nap 28-ra vasárnapra esik és az utána következő szeptember 1-ei újhold körüli időszakkal kiváló egy tudatossággal összekötött nyári böjtre. Nyitottság és kitartás szükséges hozzá.



A böjt személyre szabható, hogy élmény legyen és ne szenvedés. A böjt segít a testi fájdalmakat, gyulladásokat, allergiákat enyhíteni. Ha érdekel a program szívesen segítek.

Szeptember 23-án pénteken este őszi napéjegyenlőség hangfürdővel várlak, mely segít minden sejtet a megfelelő harmonikus rezgésre hangolni!
Szeptember 30-án pénteken újból indulnak a kirtan (közös mantra éneklés) foglalkozások.