2016. november 27., vasárnap

Karácsonyi várakozás

Kékestető 2016 november


Advent a keresztény világ karácsonyra várakozásának időszaka. Az ősi magyarság legnagyobb ünnepe Karacsun a téli napforduló, amikor a sötétség átfordul a világosságba.
Mire várakozunk? A belső fény megszületésére.

"A karácsony a spirituális ébredés állapota. Felismerni magadban a Mennyek királyságát, meghitt kapcsolatban lenni az Úrral a szíved mélyén, visszanyerni elveszített istenségedet, elérni a krisztusi tudatot vagy kozmikus tudatot, mindenkit szeretni, mindenkit befogadni a szereteted meleg ölelésébe-ez a valódi karácsony." Swami Sivananda

(A mester igaz, hogy hindu volt, de megtartotta a karácsonyt rishikeshi ashramjába, amikor Európából vendégek érkeztek hozzá. Az ajándékba kapott keresztet is a nyakába viselte.)



Hogyan készülődünk? Jógaoktatóként,  magyar lelki emberként (nem vagyok keresztény, de ebben a kultúrkörben élve) böjttel hangolódtam adventra, négy lelkes jógázómmal együtt. A keresztény világban advent idején böjtölnek, mi az ayurveda útmutatásait követve még a melegebb időszakban méregtelenítettünk.
A következő vasárnapokon négy gyertyát gyújtunk ami békét, melegséget áraszt környezetünkbe. A gyertya lángja a belső fényt szimbolizálja, ami minden lelki törekvés célja.

 Miért gyújtjuk a gyertyákat? Gondolkodjunk, elmélkedjünk....

A négy gyertya a hitet, reményt, szeretetet és az örömöt szimbolizálja.
A négy égtájat, évszakot a Nap Földhöz viszonyított helyzetét  (téli, nyári napforduló, tavaszi, őszi napéjegyenlőség).  A négyesség a földi teljességet szimbolizálja.
A gyertya a test, a kanóc a szellem és a láng a lélek (Atya, Fiú, Szentlélek). A hármasság az emberi teljességet szimbolizálja.





1 hét igazságosság- Minden ami történik a világban azt az ok okozat törvénye uralja.
Minden cselekedetünknek hatása van, tehát minden okkal történik. Fogadjuk el a nehézségeket. Befelé nézve tartsunk önértékelést és határozzuk el, hogy mások és magunk felé is igazságosak, őszinték leszünk.Legyen gondolataink, érzéseink és cselekedeteink között összhang.

2. hét mérsékletesség- Ezen a héten határozzuk el, hogy kevesebbet beszélünk, legyünk megfontoltak, gondolkodjunk mielőtt megszólalunk. Kerüljük a szélsőségeket étkezésben és életünk azon területén ami problémát okoz.

3. hét bátorság- Engedjük el félelmeinket, aggodalmainkat, mert a belső egyensúly elvesztéséhez vezetnek. Végezzünk több relaxációt, meditációt, mantrázzunk, hogy uraljuk érzelmeinket, félelmeinket, gondolatainkat, akaratunkat.

4. hét bölcsesség- Ha valamit nem értünk, belső bölcsességünk tudni fogja. Legyen hitünk abban, hogy minden helyzetben tudni fogjuk, megérezzük, hogy mit kell tennünk. Hallgassunk gondolataink helyett a szívünkre.

  Bocsássunk meg, hagyjuk el az ítélkezést és árasszunk mindenki felé békét, feltétel nélküli szeretetet! Ez a karácsonyi felkészülés üzenete. A jóga lényege is emberi kapcsolatainkon keresztül érthető meg.


Szeretettel várlak jógázni az adventi hetekben is!

 A szokásos órák (hétfő 18.00 jóga, kedd 9.45 pilates, szerda 10.00 és 19.10 jóga) mellett december 5-én hétfőn 19.45 Gyógyító mantra (ingyenes)

December 16-án pénteken 19.00-től a Forma Stúdió karácsonyi ünnepsége batyus büfével (ingyenes)

December 21-én szerdán Téli napforduló hangfürdő 10.00-től (adományos)

December 19-én 18.00-tól és  21-én este 19.10-től a jóga órán könnyed testgyakorlatokkal harmonizáljuk az energiaközpontokat, az óra végén  45 perces relaxációban hangtálakkal és mantrákkal is tisztítjuk a csakrákat. (Az órák ára 1600 Ft. vagy bérlet)

2016. november 13., vasárnap

Magyarország tetején


 


  
Ez olvasható Magyarország legmagasabb pontján: Béke hegy
Kékestető csatlakozik ahhoz a több száz jelentős, szép és gondolatébresztő helyhez, amit az egész világon a béke és a népek barátságának szentelnek.

Kékestető Magyarország legmagasabb pontja.
Béke: a legnagyobb emberi teljesítmény
 "Az ember igazi célja a béke. A béke táplálja őt, külső és belső életét."







A fiam friss diplomásként


Gondolatébresztő:


A béke a szeretettel kezdődik. Ahogy Teréz anya mondja "a béke mosollyal kezdődik" 


" Árasszunk szeretetet mindenfelé, amerre járunk. Soha senkit ne hagyjunk úgy elmenni, hogy ne legyen boldogabb, mint amikor jött"













 Ahogy az ember energiaközpontjait nézve a béke a csend fentről árad, úgy Magyarország legmagasabb pontján ez az idézet szimbolikusan  sokatmondó. Amikor ezt a bejegyzést írtam és feltettem a következő képet megszólalt a környezetemben a lenti dal, amit utoljára 1 hónapja apukám temetésén hallottam. Így mindjárt tudtam, hogy mivel fejezem be a bejegyzésem.





Kell még egy szó, mielőtt mennék,
Kell még egy ölelés, ami végig elkísér. Az úton majd néha gondolj reám...
Ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár.

Nézz rám és lásd - csillagokra lépsz,
Nézz rám, tovatünt a régi szenvedés
Hol a fák az égig érnek, ott megérint a fény...
Tudod jól, hova mész, de végül hazatérsz

Szállj, szállj sólyom szárnyán
Három hegyen túl
Szállj, szállj, én várok rád,
Ahol véget ér az út

Úgy kell, hogy te is értsd, nem indultál hiába
Az a hely, ahol élsz - világnak világa
Az égig érő fának, ha nem nő újra ága...
Úgy élj, te legyél virágnak virága.

Szállj, szállj sólyom szárnyán Három hegyen túl
Szállj, szállj, én várok rád
Ahol véget ér az út

Nézz rám, s ne ígérj,
Nézz rám, sose félj,
Ha nincs hely, ahol élj
Indulj hazafelé 


Hazafelé (haza) szimbolikusan ez a földrész ahol otthon vagyunk, mert ide születtünk. Életünk vége felé is hazafelé tartunk, lelki hazánkba ahol csend van és béke. A csend az örökkévalóság. A megelégedettség mögött egy mélységes belső csend van. A csendben megismerhetjük, hogy az élet honnan jött és hova megy, ami felszabadít az állandó feszültségektől.



 

A belső csend kialakítása tanulható. November  28, december 5, 12-én hétfőnként 19.45-től-20.45-ig, 3 alkalommal jógikus mélyalvást a jóga nidrát gyakoroljuk, ami az óra végi relaxációk hosszabb formája. Az első két alkalommal a testrészek mentén haladunk a relaxációban, utoljára harmadik alkalommal, ezt kibővítve az energiaközpontok mentén hangokkal is fokozzuk az ellazulást. A szankalpa (pozitív állítás) helyes módját is megtanuljuk, mert egyáltalán nem mindegy mire programozzuk magunkat. 

Télinapforduló hangfürdő december 21-én szerda 10.00 (adományos) és este 19.10
 Szeretettel várlak!

Kérlek a programokra jelezd részvételi szándékod: 30-5541220 vagy 316-651
A relaxációs órák ára 1600 Ft, de bérlettel is látogathatók.






2016. október 30., vasárnap

Fény ünnepek



A Fény ünnepe minden kultúrkörben jelentős, minden nép megemlékezik róla valamilyen módon. Az október végére eső ünnep az év sötét felének kezdetét jelöli, amikor a fény gyújtásával a Nap erejét,  a szellem fényességét, a tudat tisztaságát megidézik.

"A Diwali a Fény ünnepeként ismert Indiában. A szanszkrit "Deepa" szó fényt, az "Avali" sort, fűzért jelent, tehát a Deepawali a fényfűzér ünnepe, amikor a hindu emberek olajlámpásokat gyújtanak házaikban és házaik előtt, a Gangeszen mécsesek úsznak egész nappal és egész éjjel, és ezen a napon a fény legyőzi a sötétséget. Egész India színekbe borul, színes szárik haladnak el a mécsesek előtt, ezren meg ezren éneklik az igazsághoz és a fényhez vezető utat."

Ennek spirituális jelentése, hogy égjen a belső lámpásunk és szívünk mélyéről vágyódjunk arra, hogy visszataláljunk Istenhez.


A mindszentek vagy a mindenszentek az üdvözült lelkek napja, ami szintén azt hordozza magába, hogy azokra emlékezünk akik Istenben boldogultak, visszatértek Istenhez. A halottak napi gyászmisék az örök életről szólnak. Gyertyát gyújtunk szeretteinkért és a sötét égbolton a temetők gyertyafényei világítanak.

Sorolhatnám a különböző kultúrák ünnepeit ami a földrajzi elhelyezkedéstől és vallási meggyőződéstől függően változik, a lényeg egy: a láng a Fényt szimbolizálja, a belső fény az egyénben lakozó Isten (Átman- egyéni lélek) felismerésére való törekvés. A fizikai testen túl létezik valami ami halhatatlan és mindenkiben egyformán jelen van. Ez a valami a lélek (Brahman- egyetemes lélek). Életünk célja ráébredni igaz természetünkre, ami nem csupán egy fizikai test, hanem egy változatlan és örök Lélek (Fény).


Ahhoz, hogy egyre nagyobb fényességben, tudatosságban éljünk befelé kell fordulnunk, lelki életet kell élnünk. A jóga ebben nagy segítség. 




2016. augusztus 22., hétfő

Új kenyér ünnepe

 A bácsalmási termény -gyümölcs áldás előtt
“Az okos ember az égi hatásokkal párhuzamban tevékenykedik, mint ahogyan a jó földműves is a természettel összhangban végzi a szántást – vetést és rendrakást.”

A természetre hangolódva, minden megélt tapasztalást értékelek, következtetéseket vonok le és próbálom a helyes  utat megtalálni egészségem megőrzéséhez. A pozitív változást hozó tapasztalataimat-  jóga- útközben másokkal is megosztom.



Az ünnepek, évszakváltások számomra megállást jelentenek. Kiszakadni egy kicsit a hétköznapokból és befelé figyelni. Együtt lenni.

Ilyenkor megállok egy pár gondolatra, összegezni, értékelni, tervezni és egy kis rituáléval, befelé figyeléssel, böjttel, hangfürdővel, mantrázással nyomatékosítani, támogatni az új célokat.





A bácsalmási új kenyér
Augusztus 20-a az idén elgondolkodtatott. Az új kenyér és termény ünnepén az életet ünnepeljük.
A magyar népszokásokban nem mindig Szent István napján tartották az aratóünnepet, mivel az aratásnak ilyenkor már rég vége volt, de  központi része mindig az új kenyér és termény megáldása volt.

A búzamag maga az Élet, a Szeretet ami bármikor képes kicsírázni és kifejlődni, mivel magába hordozza az Életcsírát a magba zárt Kozmikus energiát. 

Őseink nemcsak a búzát fogyasztották, hanem váltakozva sokféle gabonából, sokféle kenyeret sütöttek. Nem finomították és nemesítették a búzát. Így nem véletlen napjainkban a sok allergiás, lisztérzékeny, beteg ember. Új kenyér ünnepén az a kenyér amit megáldunk a templomokban nagyon-nagyon különbözik az otthon sütött régi kenyerektől, lepényektől.






Apukám kitüntetéssel a bácsalmási aug. 20-i ünnepségen 





A jó kenyér a mindennapok ünnepe kellene, hogy legyen. A minőségi kenyérben-életben- benne van a gondoskodás, a figyelem, a szeretettel teli munka. Az Életünkben minden jót áldani kellene, ami a gondolat energia legtisztább, legfinomabb formája. Befelé visz lényünk középpontja felé, a csendben megismerjük viselkedésmintáinkat és ezáltal azonosulások nélkül, elfogadóan tudunk nézni mindenre és mindenkire. Életünk áldássá válik.

A fény, mint kozmikus energia -Isten-  támogatja azt az utat, ami lényünk középpontja felé vezet, de nem jön velünk minden úton. Néha olyan mértékben tagadjuk meg őt életvitelünkkel, döntéseinkkel, hogy ő egyszerűen magunkra hagy és azt mondja:
" rendben van, ha nem figyelsz rám, akkor menj a magad útján egyedül, de nélkülem." Az ilyen útjainkon aztán nincs áldás, amit sok jel szokott mutatni. A jeleket pedig észre kell venni.
Legyünk hálásak amikor támogatva van az utunk és sikereket, elismerést érünk el. Ezt is vegyük észre.    





Bácsalmási  ünnepség a templomkertben
 Az „ékadásí” magyarul tizenegyediket jelent. Az elnevezés a holdtölte és az újhold utáni 11. nap. Ezeken a napokon könnyebben tudunk a lelkiséggel foglalkozni, elengedni. Ilyenkor érdemes böjtöt tartani, befelé fordulni. Már az is böjtnek számít, ha elhagyjuk a hüvelyeseket, gabonákat és persze akik nem vegetáriánusok azok a húst az étrendjükből.

Most augusztusban a telihold utáni 11.nap 28-ra vasárnapra esik és az utána következő szeptember 1-ei újhold körüli időszakkal kiváló egy tudatossággal összekötött nyári böjtre. Nyitottság és kitartás szükséges hozzá.



A böjt személyre szabható, hogy élmény legyen és ne szenvedés. A böjt segít a testi fájdalmakat, gyulladásokat, allergiákat enyhíteni. Ha érdekel a program szívesen segítek.

Szeptember 23-án pénteken este őszi napéjegyenlőség hangfürdővel várlak, mely segít minden sejtet a megfelelő harmonikus rezgésre hangolni!
Szeptember 30-án pénteken újból indulnak a kirtan (közös mantra éneklés) foglalkozások.

2016. július 22., péntek

Guru Purnima az Isteni Fény napja

Svami Sivananda Saraswati

Az év hetedik teliholdja Guru Purnima napja. Guru Purnima a bölcsesség és a tudás ünnepe, amikor a fény megjelenik és a sötétség eltűnik. GU jelentése tudatlanság, sötétség és szenvedés, RU jelentése fény, tudás. Mindannyian többnyire sötétségben élünk és csak néha villan fel egy-egy szikra, hogy bevilágítsa ezt a sötétséget.  A Guru Tattva az az isteni energia, amely eltávolítja a sötétséget és mindent világossá tesz. E nélkül a Fény nélkül a tudatlanság sötétségét nem lehet megszüntetni.

 "A Guru maga Isten személyes megtestesülése,akinek feladata a tanítványok vezetése. A Gurut látni annyi, mint Istent látni.
A Guru valójában kapocs az egyén és a halhatatlan között.
A spirituális úton minden tanítványnak szüksége van egy Gurura, csak a Guru képes rávilágítani hibáidra.Önmagad iránti elfogultságod nem engedi, hogy saját hibáidat meglásd. Ahogy az ember nem látja saját hátát, úgy nem látja saját hibáit sem." Szvámi Sivánanda  

Ezen a napon a guru felé fordulunk, mert ő már elérte a végső üdvöt az önmegvalósítás csúcsát. Egy bizonyos ponton túl csak a guru vagy addig is egy egyszerű jóga tanító tud Neked irányt adni, hogy merre haladj a gyakorlásodban.



 

Svami Radha

A tradicionális jóga gyakorlók számára Guru Purnima a Spirituális Újév kezdete. 
Ez a világ a Karma tere, ahol munkálkodnunk kell, hogy egyre több fény jelenjen meg az életünkben! Guru Purnima napja a legalakalmasabb az új szádana (gyakorlás) kialakítására! Az ilyenkor tett elhatározást a guru tattva energia támogatja.



Babaji
Számomra az új spirituális év szádanája a karma és bhakti jóga mellett az Isteni Fény behívása. Áldásnak érzem, hogy a Sivananda Jógaközpontban Szvami Szukhánanda átadta az Isteni Fény behívása álló meditációs technikát, melyet Babají tanított meg Svami Radhanak 1956-ban pont azon a napon, amelyiken Sivananda mester szvámiként beavatta.
Szwami Radha önismeretet mélyítő módszerét a Hatha jóga rejtett nyelvét Sivananda mester útmutatására dolgozta ki. Az utóbbi módszert a közeljövőben tanfolyam keretében továbbítom az érdeklődők felé, hogy eltudják mélyíteni testgyakorlásukat és, hogy megérezzék a jóga ászanák nem a teljesítményről szólnak, hanem belehelyezkedve önmagunk megfigyeléséről, mintáink feltérképezéséről. Az ászanák beszélnek hozzánk!

2016. július 5., kedd

Karma a Duna tükrében



A Duna-Gangesz kulturális fesztivál hetében volt 30. évfordulója annak, hogy férjemmel a Duna mellé költöztem. Igaz, hogy a Duna mellett Baján születtem, de gyerekkoromban 18 évre eltávolodtam tőle. Ez alatt a 18 év alatt alakult ki a személyiségem a hozott és az évek alatt berögzült érzelmi lenyomatokkal. Ezeknek az érzelmi lenyomatoknak tükre életünk eseményei.

Szentendrére érkezvén Visegrádon a Duna közvetlen közelségében lettem kozmetikus tanuló, szinte a templom tövében. Karmikus lenyomataim, érzéseim elkezdtek gyógyulni az érintés csodájától. Kozmetikus pályafutásom alatt tanulókat is fogadtam és mindig a szívemre az érzéseimre hallgatva haladtam az utamon. Talán az ember (jó esetben) tudat alatt is megérzi, hogy így dolgozhatja le a karmáját. Hisz a jóga 70 százalékban karma jóga olyan az életünk amilyen odaadóan, önzetlenül elvárások nélkül, hálával állunk az élethez.

Gyermekem születése után évekkel a jóga gyakorlás elindította tudatosodásom folyamatát. Megtapasztalhattam, hogy a testgyakorlás a hatha jóga és a meditáció a rádzsa jóga hatása békét visz a mindennapjainkba. Ez a jóga kb. 5 százaléka.

A tisztulás, a tudatosodás tükre sokszor fájdalmas volt, konfliktusba kerültem emberekkel, családtagokkal. Azonban a mantrák a bhakti jóga útján (a jóga 20 százaléka) egyre több érzelmet becsatornáztak és megélhettem, hogy ami pár éve zavart azt ma már észre sem veszem. Azokra az emberekre akik konfliktust okoztak számomra (így éltem meg) elfogadóan tudok nézni. A Duna-Gangesz fesztivál teljesítette májusi tisztító böjtöm kérését: "akivel rendezetlen dolgom van még, oldódjon fel." Megbocsátás nélkül nincs lelki fejlődés. Szerencsésnek érzem magam, hogy  külső környezetem megváltoztatása nélkül csakis érzelmeim, gondolataim megváltoztatásával értem ezt el. Hálás vagyok, hogy találkoztam a jógával.

Visszanézve, a tudás a dzsnyána jóga útja meghozta a megértést és az elfogadást, hogy átlátom az életem és érzem mindig mit kell tennem és merre kell tartanom. Ez a jóga maradék 5 százalékát teszi ki, de ezen az 5 százalékon sok minden múlik.

A Duna közelségébe születve hányunknak van közös sorsunk (dharmánk)? Észre vesszük- e, hogy a karma (cselekedet) egy nagy lehetőség a lelki fejlődésre? Meglátjuk- e, hogy önismerettel a negatív karma (mert van jó karma is) befolyásolható?


A megszentelt Gangesz víz várakozik a Dunába
Az indiai Gangesz folyó vize a Dunába került egy védikus szertartás keretében. Ez a rituálé
számomra többszörösen sokat mondó. Amikor a két víz találkozott az egyesülés. A jóga lényege személyiségünkön a mulandón túllépve egyesülni az örökkévalóval. Amit csakis személyiségünket alkotó érzelmeink (amit a víz szimbolizál) elengedésével tehetünk meg.  


Július 15-én pénteken 19.00-től 21.00-ig szeretettel várlak egy elméleti előadásra a négy jóga útról (rádzsa, dzsnyána, karma, bhakti), rövid meditációval az OM mantrával, hogy átlásd a jóga egészét.
Ár: 2000 Ft.
Bejelentkezés: 0630-5541-220

Július 9-től szombatonként reggel 7.30-tól a szentendrei Duna parton a Postás strandon jógázunk. Kérlek szintén jelezd a részvételi szándékod! A programokra a szerdai adományos jógásaim is jöhetnek, természetesen adománnyal.

2016. május 19., csütörtök

Mindenből egy kicsit


Jó, ha tudjuk, hogy a jóga gyakorlás nem korlátozódik csak kizárólag a jóga foglalkozások látogatására és egy jóga stúdióba való rendszeres járástól.
Amikor tanácsot kérnek tőlem és a lentiekről beszélek mindig látom a megkönnyebbülést és a felszabadultságot az arcokon. Ezért leírtam.



Sivánandának nincsen saját tana ahogy Szwámi Vénkatésánanda mondja.
" De ha merész módon valamiféle tantételt mégis szeretnénk kiolvasni a tanításaiból, akkor az a „Mindenből egy Kicsit” tana lehetne. Ezt másképpen a Jóga Szintézisének hívják. Az ember egész lényének harmonikus együttfejlődése juttathat el könnyedén a célhoz.
Egy építmény egyetlen gyenge pontja az egész munkát veszélyezteti. Ha a szádhanában (gyakorlásban) valaki csak egyetlen területre fókuszál, kiveszik belőle a megértés és a tolerancia, ellenszenv és gyűlölet alakul ki benne, és végül hatalmasra nő az ego-ja. A „Mindenből egy Kicsit” tana segít teljességgel elkerülni a buktatókat, és egyenes, könnyű és kellemes úton juttat el az Úr Lábaihoz. 
Mindenből végezz egy keveset; így mindenre lesz időd. Az Isten-megvalósítás ezzel könnyen elérhetővé válik; és a bukástól sem kell félned." 
(A Sivananda jógaszigetek oldaláról másoltam a fenti írást.)

Ezek szerint  nincs más feladatunk, ha elkezdünk jógázni csak:
Meditáljunk, relaxáljunk egy kicsit (tanuljuk meg gondolatainkat elengedni)
Tanuljunk  valami újat egy kicsit (Pl. jóga szútrák,védák tanulmányozása)
Végezzünk tudatos testgyakorlást és ászanákat egy kicsit (amikor a figyelmünk a jelenben van és önmagunkat megfigyeljük)
Biciklizzünk egy kicsit (végezzünk dinamikus mozgást is, Sivananda mester is szeretett biciklizni)
Táncoljunk egy kicsit (A mester kimondottan ajánlja a nőknek)
Énekeljünk, mantrázzunk egy kicsit (kirtan)
Keressük a felemelő társaságot egy kicsit (szatszang, jó társaság)
Dolgozzunk egy kicsit (önátadó munka végzés, legyünk jelen közben)
Törődjünk magunkkal is egy kicsit (szépítkezés, alvás, pihenés, természetben való töltődés, tudatos étkezés, méregtelenítés)
Segítsünk másokon is egy kicsit (adjunk abból amiből tudunk, önzetlenül, elvárások nélkül)
Társaságunk tegye szebbé, könnyebbé környezetünk (család, munkatársak stb.) életét

Szeretettel várunk a Forma Stúdióba és próbálj ki nálunk egyre több mindent egy kicsit!


2016. március 18., péntek

Tavaszi tisztulás:közös böjt, advaita vedanta





A tavasz a természet teljes megújulásán keresztül az újjászületés üzenetét közvetíti felénk. A téli hideg után kimenni a természetbe, feltöltődni a melengető napsugarak energiájában semmihez sem hasonlítható érzés.

Az évszakhoz kötött rituáléknak vitathatatlanul pozitív hatása van. Közösséget teremtenek az összetartozás érzését erősítik. A jóga célja megtapasztalni a mindenkiben jelen levő Önvalót ami az összetartozás élményét nyújtja.  Aki bármilyen mértékben betekintést nyer az állandó változás mögötti változatlanba az ezt az összetartozást felismeri minden lénnyel.

Azonban egy élmény még nem változtat meg semmit az életünkben, minden ugyanolyan mederben fog folytatódni utána is. Ezért elsődleges feladatunk megtisztulni amiben a jóga integrál gyakorlása nagy segítségünkre van. A tisztulás által megtanuljuk máshogy látni ugyanazt! A tavaszi újjászületés jógával egy böjttel mindig jól támogatható.

Mindenki máshol tart a tisztulásban az ayurveda és a tudás (dzsánya) útján haladva megértésünk mélyül.

A védanta (tudás vége) Cshándógja-upanisadban található híres kijelentés: "te Az vagy" azt jelenti, hogy a személyes lélek (Önvaló, Átman) és az egyetemes lélek (Brahman, Abszolúlt) nem különbözik egymástól. Sőt a Te lelked és az enyém is ugyanaz! Esetleg máshogy látod a személyiségedből kifolyólag, de ha megtapasztalod és bepillantást nyersz a szem számára láthatatlanba akkor felismered a valóságot. Az advaita vedanta filozófia ennek megértését foglalja magába. Ennek a leghíresebb képviselői: Sankara, Niszargadatta, Ramana Maharsi, Pápádzsí és a ma Dél Portugáliában élő Ganga Mira

Amikor elkezdtem jógázni a Mandala Gerincjóga Központban Németh Gergőnél, aki lelki tanítómesterének Gangát tekinti akkor én is találkoztam az  advaita vedantával és Gangával is.

A szatszang jó társaságot jelent amikor egy önmegvalósított mester társaságában időzől, átjár az energiája és ez segít a fejlődésben. Ganga szatszangjain kérdéseket lehet feltenni és ő válaszol. (Most május 7-8-án a Mandala Jógaközpontaban szatszangot tart Ganga)







Aljezúr
Az idei tavaszi tisztulásomkor, pihenésemkor Ganga Aljezúr melletti házában egy szatszangon vettem részt. Kérdésem nem volt, átitatódtam a mester energiájával ami a tavaszi napsugarak fényével teljes újjászületést hozott számomra. Hálás vagyok, hogy ott lehettem!













Szvámí Ráma Tírtha: Én Az vagyok!

A legkevésbé sem változom, nem félek a haláltól,
Sohasem születtem,
És szüleim sincsenek.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Nem okozok szenvedést, és magam sem szenvedek,
Nincs ellenségem, és én sem vagyok ellensége senkinek.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Forma nélküli vagyok, korlátlan,
Túl téren és idõn.
Benne vagyok mindenben, bennem van minden,
Én vagyok a világ boldogsága,
Ott vagyok mindenhol.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Test nélküli, testi változások nélküli vagyok.
Nem az érzékek vagyok, és nem is azok tárgyai.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Nem bûn vagyok, és nem is erény,
Sem templom, sem istentisztelet,
Sem zarándoklat, sem könyvek nem vagyok.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!

Forrás: A Ramana Baráti Társaság honlapja



Ganga mestere és férje Pápádzsí volt. Pápádzsí amikor gurut keresett egy cél hajtotta, hogy gyorsan találkozzon Istennel. Amikor Rhisikésben felkereste a legnagyobb mestereket köztük Sivanandát is mindenki azt mondta neki, hogy az önmegvalósításhoz vezető út nem ilyen egyszerű. Ramana Maharsi se mondott neki mást, de amikor távozni készült tőle azonnal egy élményt élt meg ami miatt őt választotta mesterének.

Gangával való első találkozásom óta hét év telt el. Nekem a Sivananda tradíció és a hangtálak tisztító energiájára is szükségem volt, hogy a személyiségem is megtisztuljon annyira, hogy hét év múlva kérdés nélkül üljek Ganga szatszangján. Mindenkinek más az útja és máskor, máshogy lép a jóga útjára.

Szat- csit- ananda
Örök létezés tudás üdvösség

Azonban minden hiteles tanításnak egy a mondandója! Ahogy Ganga is mondta: " A szeretet mindenek felett"




Szeretettel várlak tavaszi közös, de személyre szabott böjtre amit április 25-május 15-ig tartunk meg. Felkészülés, a részletek megbeszélése a jóga órák után történik.

Április 29-én péntek este 18.00-18.45-ig gyógyító mantrázás.



A programok ingyenesek.





2016. február 3., szerda

Amit sokan nem tudnak a jógáról

Ha egy nyugati ember a jógáról hall általában egy jógaszőnyegen testgyakorlatokat végző, esetleg egy meditációs ülésben elhelyezkedő jóga gyakorló képe ugrik be neki először. Azt nem is gondolja, hogy ez a jóga egészének csak a 10%-át teszi ki. Amit egy jógafoglalkozás keretében elméletben és gyakorlatban megtudhatunk és megtapasztalhatunk a jógáról az az elcsendesedés útja. Ez is nagyon fontos, mert e nélkül nem tudunk rálátni a jóga lényegére a többi 90%-ra.



Mi akkor a jóga lényege?



A kirtan éneklés egy európai embernek idegennek tűnhet. Élőzenével kísért csoportos mantra éneklés. Amiben a mantrák éneklése a fontosabb. A jóga gyakorlása a mantrák éneklése nélkül olyan mint víz nélkül fürödni. Amikor kirtanozunk bhakti jógát gyakorlunk aminek több pontosan 9 ága van, mint ahogy a rádzsa jógának is 8 ága. Amikor a szőnyegen hatha jógával elérjük, hogy a test egészséges akkor kényelmesen belehelyezkedünk a meditációba, ilyenkor a gondolataink hullámai ritkulnak, kisimulnak, elengedjük énünket. A gondolatok mögötti csendben megtapasztalhatjuk lényünk örök részét ami a Patandzsali szútrái által leírt  rádzsa jóga célja, tehát ez a folyamat a teljes jógagyakorlás 10 %-a. Lényeges ugyan, hogy egészségesek legyünk és megtanuljunk ellazulni, de ez nem minden. A fent említett bhakti az odaadás a szív útja, ami a jógagyakorlás 20%-a. Amikor az órákon mantrákat énekelünk az a bhakti jóga 9 ágának egyike.



Ha személyiségünk, tudatállapotunk még nem tisztult meg ami energiaközpontjaink (csakrák) mentén megfigyelhető akkor hiába tudunk meditálni és hiába élünk meg egy magasabb tudati szintet utána az alsó csakrákban felerősödnek a problémák. A gyakorló túlérzékennyé válik, mindenkinek képes érezni az érzéseit amiről azt hiszi, hogy a lelki fejlettsége jele. Az együttérzés tudatossága mutat némi fejlettséget, de valójában kezeletlen érzelmei okozzák. Az érzelmek tisztítását a mantrák segítik. Hiába tudjuk egy vezetett órán relaxációban vagy meditációban elengedni gondolatainkat, érzelmeinket onnan visszaérkezve a személyiség problémái gondot fognak okozni. Önállóan is meg kell tanulnunk ellazulni és a tisztulás útját sem lehet kihagyni.

A lelki életnek szigorú szabályai vannak. Aki össze-vissza csapong, váltogatva a különböző tisztulási lehetőségeket és közben a jelen élete alapjaival sem elégedett az nem biztos, hogy jó úton jár. Egy istentudatosságot elért szent életű mester tanításainak követése a minimum, hogy minden rendben menjen. Az idő előtti lelki élmények hiába valósak tönkre tehetik életünket.



A bhaki jóga a a legmagasabb rendű odaadás útja, ennek gyakorlása minden jóga ágat felül ír. Tehát egy kirtanra beülni és énekelni bármikor lehet. A személyiség problémát okozó érzelmei tisztulni fognak. A kirtan éneklése még önmagában nem tesz odaadóvá azt az életben kell megvalósítanunk. Ha más utakon indulunk el nagyon nagy figyelemmel kell lennünk, hogy mikor mit és milyen sorrendben engedünk be. Hiába vagyunk képesek sok mindenre, ha türelmetlenek vagyunk és siettetjük a fejlődést , esetleg terapeutákhoz járunk, megélhetünk ugyan így is lelki élményeket, de nem biztos, hogy készek vagyunk rá. Miből veszed ezt észre? Abból, hogy már évek óta lelki dolgokkal foglalkozol, de mégsem vagy igazán jól, zavarnak bizonyos dolgok. Alapvetően azt érzed, hogy változtatni szeretnél az életeden.






Aki lelkileg igazán fejlett az tudja min lehet változtatni és min nem. Amin nem lehet azt megtanulja máshogy látni. Ha igazán tudsz szeretni és máshogy látni a környezeted is változni fog körülötted. Ami zavar az benned van, azért vonzottad magadhoz. Neked kell megtisztulnod, hogy ne zavarjon vagy máshogy alakuljon az életed. Amikor valaminek eljön az ideje  az élet segít benne!


Mindenkinek szabad akarata van és saját döntése, hogy mit hoz ki adottságaiból. Azonban az adottságok megváltozhatatlanok. A bölcsességedtől függ, hogy belátod e adottságaid korlátait. Tőled függ, hogy elmégy e a korlátokig vagy megállsz előtte már jóval, mert kishitű vagy. Esetleg erőlteted ami nem megy, mert többet akarsz mint amit lehet. Jeleket mindig kapsz, hogy változtatnod kell! Amennyire odaadó és önátadó vagy ( bhakti jóga 20%) és amennyire önzetlen a tetteidben, cselekedeteidben ( karma jóga 70%) olyan lesz az életed. Ez a jógagyakorlás 90%-a összesen, amit élethelyzeteidben tanulhatsz meg. A jógaszönyegen való gyakorlás vagy az erről szerzett tudás 10%. (A százalékos adatok a Satyananda jógatradíció oktatójától valók. A megfogalmazás az saját.)


Tehát a jóga valójában az életed, amit cselekedeteid, viselkedésed, életmódod határoz meg. Ha jól jógázol az életben akkor elégedett vagy és elfogadsz mindent úgy ahogy van. Hiszen a legnagyobb odaadás mellett mindent megtettél ami tőled telik, önzetlenül, elvárások nélkül és közben nincs semmi takargatni valód. A belső gondolati világod egyezik a külső világoddal a környezeteddel. Ezért nyugodt és békés vagy. Egy ponton a bhakti jóga és a karma jóga összefonódik. A jógaórák a szőnyegen (hatha, rádzsa, dzsnyana jóga) segítenek tudatosodni, tisztulni, ezáltal rálátni személyiségedre és elfogadóan tekinteni adottságaidra ami egészséged megőrzését is segíti. Aki a jóga tanításait követi és eszköztárát is integrál módon alkalmazza az biztos, hogy jó úton jár.

 Mindenki jógázik. Ha az utadon haladsz sokszor az az érzésed, hogy minden összeillik mint egy kirakós játékban, ha nem egyre több akadály gördül eléd és nem találod a kirakni kívánt kép darabjait ami hiányérzetet, elégedetlenséget  kelt benned. Gyere tudatosodni, ismerd fel mi a következő lépés, hogy a kép teljesen összeálljon.

2016. január 17., vasárnap

Az előző életek emlékei

Ebben a blogban mindig arról írok ami aktuálisan foglalkoztat és amiben tapasztalatot is szereztem már jóga utamon.

A háttérben a három szín amivel elindultam a Forma Stúdió útján
 Igaz, hogy a jóga a jelenlétről szól, amikor az összes elme tartalmat, gondolatot, érzést, képet elengedjük. Kifejlesztjük
relaxációs, meditációs képességünket abból visszatérve mégis van egy személyiségünk aminek problémáira egyre jobban rálátunk, ha igazán sok időt töltünk a csendben. Egyrészt tudatosítva a problémákat sok mindent elengedhetünk, de mégis van egy pont amin nem tudunk változtatni. Mindenkinek vannak adottságai amit az ayurveda is megváltoztathatatlannak tart. Ha ez rossz közérzettel tölt el vagy betegségeket okoz igazán hasznos segítség az ayurveda ajánlotta étkezés, testgyakorlás, életmód, hogy megőrizzük egészségünk.

Még Sivananda mesternek is volt betegsége tanítványa Rádha naplója szerint, pedig egy szent életű mester volt aki szellemi nagyságát nem igen mutogatta, de a napló leírása szerint azért néha-néha szükség esetén élt vele. Iyengar jóga mester aki a testgyakorlást mesteri szintre fejlesztette a jógával megőrizte egészségét 95 éves koráig, de végül a halál oka az a légzési probléma volt amiért tizenévesen elkezdett jógázni.Tehát még a nagy jógik sem tökéletesek. Mi az oka?

A karma. Cselekedeteinknek van egy hatása. Ez határozza meg jelen életünket, de fogantatásunk pillanatában az adottságainkat is. Igen ám, de ha még meg sem születtünk kinek a cselekedetei határozzák meg adottságainkat. Szüleinké, felmenőinké? Mindig úgy gondoltam, hogy igen.

Relaxációban voltak már emlékképeim jelen életemből, olyan történésekből amire már nem emlékeztem pontosan, de megelevenedett a részletekig a relaxáció csendjében, néha olyan tájakon is jártam amit nem ismerek, nem tudtam beazonosítani. Aztán hallottam Bakos Attila filozófustól, hogy ő tizenéves kora óta lát képeket  és előző életének helyszínét is megmutatta mestere Calcuttában ami érdekes érzés volt számára. Rádha is ír naplójában előző élete emlékképeiről amiben Sivananda mester megerősítette. Mivel volt már olyan tapasztalatom a jóga utamon amiről előtte nem tudtam, hogy létezik, de tapasztaltam és mégis létezik, ezért ezt sem zárom ki. Azonban csak a tapasztalat ad számomra teljes hitet.


Darjeelingben sáfrány ruhás vezetőnkkel
Nagyon szeretek utazni a világban megismerni más emberek életét. Balin tavaly voltam. Ezt az utazást többször halogattam, mert utána nézve a környezetet szépnek találtam ugyan, de mindig úgy éreztem már találkoztam hasonlóval. Talán jó is éreztem. Mindig olyat választok ami különbözik az eddig látottaktól. Aztán egyre többen gyűltek körülöttem akik már többször jártak Balin és bizonygatták, hogy egyedülálló kultúra, menjek el.

Első élményem a repülő megérkezése után az utcán egy Maha mantrát éneklő csoport, olyan sáfrány színű ruhás szerzetes vezetésével akivel mi is Indiában jártunk. A mantra pedig az a mantra amit régebben elutasítottam, aztán később pont ez a mantra volt ami a Sivananda Jógaközpontban nagyon nagy hatást gyakorolt rám, pedig úgy éreztem, hogy felállok és kimegyek a jóga óráról, de szerencsére önátadóan ott maradtam. Így nagyon megszerettem és ez volt az első élmény ami fogadott Balin. Nem volt idegen, ahogy a sáfrány ruhás szerzetes sem és a mantra közös éneklése sem. Közel állt a szívemhez, mert megélt élményeim voltak vele. Éreztem jó helyre jöttem.





Tisztul az utca


Aztán a következő napokban felfigyeltem egy fekete-fehér kockás anyagra amit a vallási szertartásaiknál, rituáléknál használnak. Pont úgy nézett ki mint az az anyag amivel 25 éve 1990-ben berendeztem a frissen nyíló kozmetikám, szépségműhelyem. Később a rizsföldeken láttam egy napsárga anyagot is amivel a fekete-fehér leváltása után dekoráltam az üzletem. Érdekesnek tartottam, hogy pont az az árnyalat és mennyit jártam utána amikor megvettem, mert  pont ezt az árnyalatot kedvelem legjobban.
Sokszor vörös színű anyaggal kötik át ezeket a textíliákat, érdekes mostani üzletem kívül vörös. Övvel saját öltözetüket (szarong) is átkötik, hogy a rossz tisztátlan energiákat a test alsó részét lezárják. Ezeket a színeket választottam. Miért? Véletlen? Amikor rájuk néztem nagyon jó érzést váltottak ki bennem, mert mindig szerettem a szakmám és a lehető legnagyobb szeretettel válogatom a mai napig is a dekorációkat. A balinézeknek is fontos az esztétikum.



A riszföld melletti szentély textíliái első kozmetikám színei


Később taxist kerestünk a kirándulásainkhoz. Egy minden telet itt töltő kedves vendégem felajánlotta a
sajátját mivel ki lehet fogni kevésbé jókat, de megköszönve inkább a sajátomat akartam bevonzani. Sikerült, pólóján a felirattal: Szítá dévi és névjegye szerint Szítá nevű utcában is lakott. Ez az a név amit a Sivananda  tradícióban Omkárától kaptam a mantrámmal együtt. Nem volt idegen. Egyértelműen éreztem ő a mi taxisunk.






Közös zenéléis taxisunkkal
 Nem is csalódtunk, lelkiismeretes volt és azt mesélte magáról, amit én is elmesélhetnék. Az eredeti szakmája festőművész nem taxis, de azért választotta, mert úgy érezte ebben jobban fogja érezni magát és valószínű sikeresebb lesz, mint eredeti szakmájában. Hasonló gondolatok mellett lettem én is kozmetikus. Beszélgettünk a reinkarnációról is, azt mondta nem tudhatjuk, de a balinézek úgy gondolják az utódainkban élnek tovább, ahogy én is gondoltam ezt mindig. Ezért a sok rituáléval próbálják tisztítani magukat, házaikat, tereiket, mert nem mindegy mit adnak tovább. Azt is elmesélte, hogy kasztrendszer van náluk és pl. egy földműves nem kerülhet magasabb kasztba semmilyen módon, tehát jógaoktatásra nincs lehetősége. Hát egyet biztosan nem szerettem gyerekkoromba, a kertben a földdel dolgozni amit nyári szünetben feladatként kaptam. Született adottságaim miatt nehéz volt. Most már az ayurvedával való találkozásom óta tudom is, hogy nem az én alkatomnak való.




Lila esernyő az asramba
Majd ellátogatva abba az asramba ahol a vendégem jógázni szokott, találkoztam a lila színnel a rituális helyen. Pont utazásom előtt 1 évvel váltottam dekorációt a kozmetikámban és a jógaműhelyemben, lilára és aranyra. Volt közben egy 7 éves rózsás korszakom ( én tisztulási korszakomnak nevezem utólag, mert ebben a korszakban kezdtem tudatosodni, együttérzővé válni) ,de erre Balin nem találtam visszajelzést. Azonban a rizsföldek párájában könnyek szöktek a szemembe és éreztem, hogy született adottságaim, gyengéim egy pillanat alatt elmúlnak, teljesnek éreztem magam, mint a meditációban vagy amikor ayurvedikus szépségápolás közben  a gőzben úszó vendégem felett én is érzem a meleg párát. Ezt a meleg párát sokáig elutasítottam kozmetikusként, csak 3 éve alkalmazom amióta az ayurvedával foglalkozom. Az ottani klíma nagyon jó számomra, de a földdel való munka jelen életemben nem menne. Miért születtem ilyen adottságokkal?

Az asramból elindulva az úton biciklizve egy üzletben pont  olyan lila esernyőt találtam amivel bent az asramban is találkoztam. Megvettem, mert nagyon vágytam rá és hazaérkezve otthon berendeztem azt a rituális helyet ahol rendszeresen füstölök a családi egészségért, békéért. Természetesnek tartom, mintha mindig ezt csináltam volna. A hindu-balinéz kultúra az a kultúra ami bennem van, ezt az utat jártam be, ez működött ebben az európai kultúrában. Ezt vonzottam magamhoz. Miért? Azt tudjuk véletlenek nincsenek!




Frangipáni illatfelhőben, vörös öv a fekete-fehér szarongon
Jóga utamon egyszer elbizonytalanodtam a tisztulás nehézségeitől. Ekkor mondta Szwámi Anandananda, hogy akkor kezdődik a jóga amikor a nehézségekkel szembe nézünk. Az elvonuláson elmondta azt is, hogy mindenkinek ott van dolga ahova született és ahol él ott kell jobbá tennie a világot. Azóta tudom egyértelműen, hogy a Forma Stúdió az út, amin már 26. éve járok.

A balinéz frangipáni édes illatát legújabb ayurvedás krémembe kevertem és, ha beleszagolok mosolygok. Ahogy taxisom mesélte őket úgy nevelik, hogy a nehéz helyzetekben is mosolyogjanak. Egyszerűen nem illik szomorúnak lenni. Ez nekem nem megy, mert sokat tudok sírni is, ha kell, de a jóga megtanított arra, hogy ne tegyek különbséget jó és rossz között, hiszen mindkettő az élet része, jelen vagyok és megélem. Elfogadom azt ami van. Ez a torok- csakra területe ami gyengeségem területe is egyben, született váta zavaromhoz megtaláltam az életmódot amivel egészségem próbálom megőrizni.

Lehet, hogy ez mind véletlen, hogy pont ezeket a textíliákat, színeket használtam, hogy ebben a kultúrában az a mantra fogadott ami megváltoztatott és az is véletlen, hogy a taxis kiírta magára a nevem, hogy könnyebben döntsek a taxisok áradatában?
Neked van az utadon olyan amit kimondottan elutasítasz? Ha igen barátkozz meg vele és próbáld ki legalább egyszer, de önátadóan. Ha az a Maha mantra szeretettel ajánlom!