Neked mi jelenti a szabadságot?

Ezt a kérdést egy jógaoktató képzés vezetője tette fel hírlevelében. Inspirálódtam általa. Vágyat éreztem, hogy leírjam nekem mit jelent a szabadság. Ajánlom e sorokat
közelgő relaxáció tanfolyamomhoz.

A legfontosabb dolog az életben elérni a szabadságot! Hiába van meg mindenünk: szép ház,  márkás kocsik, jó szakma, gyerekek, utazások. Ha van pénzünk sok mindent megtehetünk, de ennek semmi köze a szabadsághoz. Egy szakma amit szeretek, egy szép nap amit jó társaságban vagy egy általam szeretett programmal tölthetek el még mindig csak feltöltő, mert segít a jelenben lenni, de semmi köze a teljes szabadsághoz.

A külvilág egyetlen tárgya vagy személye sem tudja megadni azt a tartós boldogságot amit az ember önmagán belül találhat meg. A belső csend meglelése önmagunkban még mindig nem jelenti a teljes szabadságot, de egy nagy lépés az afelé vezető úton. Segítség ahhoz, hogy az élet problémáitól eltudjunk távolodni és szemlélni tudjuk, érzelmileg ne vonódjunk bele. Itt kezdődik a szabadság, hogy nem folytatok belső monológokat azokon a hatásokon ami a külvilágból beszivárog a belső világomba. Ezért egészséges vagyok.

Az egyén lelki fejlettsége dönti el, hogy a külvilágból mit érez meg. Van aki semmit, el van foglalva a saját gondolataival, problémáival vagy másokéval és környezetéből nem érzékel semmit tudatosan. Aki kritizálja más emberek viselkedését, amik nem felelnek meg az elvárásainak, gondolkodásmódjának és állandóan értékel, mérlegel, véleményt nyilvánít, azért teszi, mert amit kifogásol a másikban az a saját problémája. Ez van legtávolabb a szabadságtól.

Aki tudatosan megérzi mások hangulatát érzéseit már elindult az együttérzés útján, de ha zavarja mások negatív érzésvilága és energiavámpírnak címkézi fel őket még mindig távol van a szabadságtól. A szabadság előfeltétele az együttérzés, azonban  aki szabad azt nem zavarják mások rossz érzései. Tudatosítja és már halad is tovább, de nem úgy hogy elmenekül egy kapcsolatból, szakmától vagy egy élethelyzettől, mert nem szereti.

Elfogadja azt ami van! Elfogadóvá válik, mert megtisztult.
Egy szabad ember nem ragad le semmilyen érzésnél akár jó vagy rossz. Szemléli őket és elengedi,
ezért a társaságában minden ember jobban érzi magát. Nem csak egyes emberek akikkel egyet ért, mert olyanok mint ő, hanem mindenki, azok is akik mások mint ő.  Ennek a képességnek a belső szabadságnak kifejlesztése a relaxáció gyakorlásával kezdődik és csak olyan ember tudja megtanítani aki már bejárta ezt az utat.

A szabadság számomra a belső gondolati, érzelmi szabadságot jelenti. A szabadság ott kezdődik ahol megtapasztalod lényed örök változatlan maradandó oldalát ebben a folyton változó, mulandó életben.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kicseri böjthöz, fogyókúrához

Újévi üzenet a numerológia tükrében

Szeretet Forrás