Mantra meditáció



Kirtan Vrindavanban
A mantra szó a manas=elme és a trayate= felszabadítani, két szanszkrit szó szótövének egyesüléséből keletkezhetett. Ezek szerint az elme felszabadítója, a mantra folytonos ismétlése megtöri a gondolatok áramát.

Többféle mantrát ismerünk:

 mag mantrákat (pl. a csakrák mantrái. Az OM-a legelső hangrezgés ami elhangzott az univerzumban, a védikus felfogás szerint minden hangokból keletkezett. A keresztények szerint is: " Kezdetben volt az ige") 
 valamilyen Istenségekhez szólóakat (pl.Ganésa, Siva, Visnu-szimbólumként kell felfogni)
Guru mantrát (pl. Deva deva Sivánanda)
univerzális, egyetemes mantrákat (pl. So Ham, Béke mantrák, Gayatri-a világ első imájaként tartják számon).

A meditáció =dhjana az a folyamat amikor az én eltűnik. Nincs meg az az érzés sem, hogy én meditálok. A testgyakorlás a meditációra készít fel, de meditatív állapotba kerülhetünk valamilyen tevékenység közben is. A meditációt tanulni nem lehet, hanem a koncentrációs képességünket tudjuk fejleszteni

A jóga gyakorlásának folyamatában a testgyakorlástól, a Hatha jógától indulva a relaxáción, meditáción a Rádzsa jógán és a tudatosodáson, megértésen keresztül a Dzsnyána jógán keresztül megérkezünk a jóga legfelsőbb szintjéhez az odaadás jógájához a Bhakti jógához , ahova a belépőt a mantrázás adja. Ilyenkor a legfelsőbb felé fordulunk.
Amilyen mértékű cselekedeteinkben az odaadásunk, olyan az életünk a karmánk, tehát a jóga legnagyobb része a Karma jóga az életben zajlik.

.






Sivananda Asram Maha mantra


Mantrát zengethetünk anyagi, világi célokért is vagy hagyományokat követve, de az nem az a minőség, mint amikor teljes szívvel áldozatként felajánljuk. A mantrák ereje a szív őszinteségétől, a belső indíttatástól fog hatni, lehet úgy is mantrázni, hogy semmi sem történik. A lelki célokért végzett mantrázás a szív szennyeződéseit megtisztítja. A mantra erejét a guru, a tanítványi láncolat töretlensége adja.









 Szentendrén a Forma Stúdióban
Mantrázni lehet egyedül vagy közösségben, amitől felerősödik hatása. A mantrát mondogathatjuk
magunkban vagy hangosan is zengethetjük.

A mantrameditáció formái:

egyszerű mantra ismétlés csendben vagy hangosan

dzsapa,  a mantra folytonos ismétlése, 108 szemes málával (ua. mint a rózsafüzér)
kirtan, mantrák éneklése közösségben hangszerekkel. Van egy előéneklő, utána a többiek vissza éneklik

bhadzsan (bhadzs=imádat), egyedül vagy közösségben folyamatosan, együtt recitálva, egyfajta ima










Risikés Sivananda kutír Gangesz
A Védák írásai és a tradícionális jóga mesterek szerint a mai korszak emberét a mantra meditáció tudja felszabadítani, más korszakokban más módszerek hatottak: pl. templomi rítusok, meditáció stb.
Most a Kali Jugában (sötét kor) ez az áldozatként felajánlott mantrázás az ami segíteni tud. Érzelmeinket kezeli, mely minden problémánk oka (betegség, stressz,  negatív lelki állapot).


Az alkalmazott mantrák szanszkrit nyelvű hangrezgések (isteni nyelv, régen csak a papok beszélték), melyek vibrációja felülír minden más hangrezgést, ezért hatalmas az erejük. A Védák irodalma szanszkrit nyelvű, isteni kinyilatkoztatás (nincs szerzője), ezért teljes. Az élet minden területére felvilágosítást ad (egészségmegőrzés, építészet, jóga filozófiai kérdések, lelki élet, énekek-mantrák stb.)
A jóga mesterek (pl. Swami Sivananda) tanítása szerint, a világ legrégebbi írásos emléke és ebből táplálkozott minden nagy vallásalapító (Buddha, Jézus stb.) Ezért a jóga útján minden vallást elfogadnak, legnagyobb bizonyítéka ennek, hogy az 50-es években Sivananda mester karácsonyi partit rendezett az asramba látogató Európaiaknak, Jézus képét kitette a falra. A jóga útján járva, hiteles jógamestert követve, tudatos megértéssel érkezünk meg a mantrameditációhoz. (Olvasmányaim alapján vannak keresztény mantrák is, a mantrák ereje más, mint a vallásos énekeké.) A mantrák ereje személyiség formáló és a mantrameditáció spontán elvezet a beteljesedéshez, ezért minden út kiegészíthető vele.

Bevezetés a mantra meditációba január 26-án pénteken 19.00-től. Szeretettel várlak! Adományos program. A mantrázáshoz nincs szükség jó énekhangra, Indiában sem ezen van a hangsúly(inkább alázatosak), mindenki végezheti. Felejtsd el a teljesítmény kényszert és a megfelelni vágyást, gyere mantrázni, hogy megéld úgy vagy jó ahogy vagy.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kicseri böjthöz, fogyókúrához

Újévi üzenet a numerológia tükrében

Szeretet Forrás