Magyarnak lenni

 

Megint inspirálódtam, hogy írjak egy bejegyzést. Ma Magyarország születésnapján Omkára ( Sivánanda tradíció) feltett egy szép posztot, ami arról szólt, hogy mindenkinek ott van dolga ahol született. Nekem természetes volt, hogy megosszam, mert teljes volt az azonosulás.

 Nagyon sokat segít, hogy miután 2011-ben először útra keltem Indiába mestert keresvén megtapasztaltam, hogy hazajövetelem után miután kész voltam rá találkoztam a Sivánanda tradícióval itthon és magyarul az anyanyelvemen ismerhetem meg a tanításokat. Nem beszélek más nyelven úgy, hogy megérteném. Az más kérdés, hogy a lelki tudás a csendben is átjön, ha kész a tanítvány, de a tudás útján (dnyána) szükség van a mester magyarázataira.

 2017-ben másodszor utaztam Indiába a Sivánanda Asramba és hazajövetelem után szintén szembe jött velem Bhagirathi a szerzetesnő akinek a guruja Svami Sankaratilaka és azt a feladatot adta neki mivel magyar, hogy itthon segítsen a lelki fejlődésben azoknak akik igénylik, mivel mindenkinek ott van dolga ahol született. Csodával határos módon nekem pont rá volt szükségem, hogy magyar magyarázattal tanítsa a szanszkrit mantrák éneklését és ezért ne kelljen a világ másik végére utaznom. Lehetőségem se lett volna rá, mivel családos vagyok és vannak kötelességeim.

A tapasztalataim miatt teljesen egyetértek Omkára posztjával, de mindjárt jöttek a kommentek amik szerencsére többnyire pozitívak voltak, de akadtak elégedetlenkedők is. 

Mi van azokkal akik a politikai helyzet miatt az országon kívülre szakadtak?

Vagy éppen megosztónak találta valaki amit feltett, mert Lelki szinten mindenkivel egyek vagyunk (Tat tvam asi) és a nemzeti elkülönülés csak szítja az erőszakot. Meg egyébként is voltak a történelemben olyanok mint pl. Teréz anya aki Albániában született és Srí Lankán tevékenykedett. (amit ráadásul rosszul tud a kommentelő, valójában Indiában Calcuttában tevékenykedett Teréz anya, mivel voltam a menhelyén tapasztalatból tudom).

Ez indított el a bejegyzés megírására. A lelki fejlődés egy belső út. Nem látszik senkin kívülről. Az is meglehet, hogy valaki megél lelki élményeket és tapasztalatból tudja, hogy ő egy mindenkivel, de az még semmi változást nem jelent a személyiségében. Sőt az is lehet, hogy a személyisége még kellemetlenebb lesz mint azelőtt, hogy ilyen élménye lett volna, mert azok a személyiségjegyek is felbukkanak amik eddig rejtve voltak és nincsenek rendben. Sokkal fontosabb, hogy elfogadó emberekké váljunk. Ezt nem lehet könyvekből és tanfolyamokon megtanulni. Rendszeres befelé figyelés szükséges hozzá a jóga útján járva integrál módon ötvözve a jógaágakat. A rendszeres szanszkrit( isteni nyelv) mantrák recitálása és a  megfelelő társaság a legfontosabb eleme ami eljuttat abba a tudatállapotba ahol a tudás útján a védikus szövegeket is megértjük. Hasznos, ha van olyan aki magyarul ellátja a szövegeket magyarázatokkal, ha nem akarjuk a szanszkrit tanulásával kezdeni. Szerencsére a Sivánanda tradícióban ez adott. 

A mantrák recitálása az imák mondogatása ( lehet más ima is mint a jógában használt írja Sivánanda mester) először fejben akaratból történik, mint amikor egy autót beindítunk és mindenre figyelve, indító, gáz stb. elindul az autó. Az anyósülésen ül a Lélek és szemlél bennünket, nézi mit csinálunk, de nem szól bele, nem is csatlakozik hozzánk.  Ha eljutunk arra a szintre, hogy mi is az anyósülésen ülő módon nem csatlakozunk semmihez, akkor egy másik szintre kerülünk és Lélekkel töltődünk, csatlakozik a Lélek hozzánk ami megváltoztat Bennünket. Ha félre tudjuk tenni problémáinkat ez mindig megtörténik. A jóga egy egyetemes tudás ami minden más úthoz is kapcsolható.

Ha eljutunk erre a szintre akkor azt is belátjuk, hogy egy bizonyos szint felett már nem szólhatunk bele sorsunkba, így a politikai, háborús történésekbe sincs beleszólásunk és néha olyan is megtörténhet ami eltávolít bennünket attól, hogy békében és nyugalomban éljünk és esetleg nem tudunk a szülőföldünkön lenni. Sok minden történhet az életben és azt is tapasztalhatjuk, hogy mindenre lehet egy ellenpéldát is hozni. Nem lehet semmit sem kijelenteni, hogy így vagy úgy van. Azonban, ha eljutunk a fent leírt Lelki szintre akkor rájövünk, hogy jobb csendben maradni és véletlenül sem érezzük fontosnak, hogy igazunk legyen ( persze tényleg eljutunk oda, hogy nem elnyomjuk, hanem ténylegesen nem kívánjuk elmondani). Nem akarjuk megváltoztatni a világot, mert tudjuk, hogy csak magunkon tudunk változtatni és a békénken, elfogadásunkon a csenden keresztül hatunk, ha van rá fogadás. Ha nincs fogadó azzal nem kell foglalkoznunk, mindenki csak magán tud dolgozni, más nem teheti meg helyette. 

A friss, új kenyér a megélhetés, a közösségi összetartás és a nemzeti egység jelképe. Az ünnep központi eleme a tiszteletadás és a hála. Emlékezzünk magyar gyökereinkre, de lássunk azon túl is ahogy Kőrösi Csoma Sándor munkásságában is láthatjuk. Ha nemzeti értékeinket nem tiszteljük akkor nem lesz lehetőségünk emelkedetten gondolkodó, elfogadó nemzet állampolgára lenni, aki a nemzeti egységtudaton túllépve ( megélve és elfogadva) az egész világot egy családként látja a védikus felfogás szerint. 

Azt, hogy ezen az úton ki hol tart nem kell minősítenünk, elég ha tisztelettel fordulunk mások felé és próbáljuk mindenben a jót látni és nem a negatívra a kritikára hangolódni, hiszen negatív mindenkiben van még a szentekben is. A fejlődés jele, ha észre is vesszük, de nem tápláljuk. Minden embernek van jó tulajdonsága is.

 (A Sivánanda Asramban Magyarországon készítettem a bejegyzés kezdő képét, ahol friss kenyeret sütnek magyar búzából. Az utolsó képen pedig apukám, aki élete végén az új kenyér felszentelése után átvette a munkásságáért kapott kitüntetést. A közösségekre, nemzetekre szükség van, hogy mindenki megfelelően elismert legyen, hogy az egyén utána a megelégedettség által magasabb lelki szintre kerüljön.)

Szeretettel várlak jógázni!

Csendnapot tervezek az ősz folyamán, ha szeretnél részt venni várom jelentkezésed.