Szentlélek

Indiában Leveles Zoltánnal és Szadu Maharadzsal
Indiában találkoztam egy lelki tanítóval Szadu Maharadzsal, aki egy nagyon gazdag maharadzsa leszármazottja. Saját elmesélése szerint olyan bőségben élt, hogy iskolába indulván az inge színéhez választott autót. Keresztények voltak, megélve a gazdagság kínálta minden lehetőséget, végül a külvilág élményei már nem nyújtottak számára örömöt és vaisnava szerzetes lett. Láthattam egykori palotájukban berendezési tárgyaikat, ahol azt éreztem, hogy mi most Magyarországon nagyon sokan úgy élünk mint valamikor a maharadzsák. 








Nagymaros katolikus templom





Tanítása kétféle emberről szólt: a vallásos emberről és a lelki emberről.
maharadzsák hálószobájában

Míg az előbbinek a vallás gyakorlása a fontos, a mindennapi rítusok és a szent helyre való járás, addig az utóbbinak a célja az önmegvalósítás.











nagymarosi templom freskó
Többször járt már Magyarországon és vendéglátói Nagymarosra a katolikus templomba vitték el, ahol egy freskót látott: a kép egyik oldalán egy angyal látható , kezében egy kulccsal, és a másik oldalán is egy angyal, kezében egy mérleggel. Középütt pedig egy felröppenő fehér galamb a szentlélek.













nagymarosi templom freskó


Ott értette meg, milyen fontos a kulcs az életünkben. Önmagunk megnyitásához nélkülözhetetlen. Ha ezt a kulcsot, az önmegvalósítás kulcsát megtaláljuk, kiegyensúlyozott lesz életünk, s kapcsolatba kerülhetünk lelkünkkel, a felröppenő fehér galambbal.











A visegrádi templom tövében voltam tanuló

Indiába kellett elmennem, hogy halljak arról a templomról ami itt van a szomszédságomban.
 44. születésnapomon átmentünk megnézni a freskót.  A vacsorát a Duna-parton fogyasztottuk el, ahonnan pont azt a helyet láthattam ahol Visegrádon kozmetikus tanuló voltam. A kulcs a szakma szeretete volt, ami elindított az önmegvalósítás útján és eljuthattam a jógához. Az életemben  és így a jóga szőnyegen is megélhettem amikor a mérleg egyensúlyba kerül. Megnyílt a kapu és azóta tudom, hogy a lelke mindenkinek egyforma. Nincs rossz és jó lelkű ember, csak a személyiségünk az érzéseink különbözők.    


.

Nagymaros templom freskó

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kicseri böjthöz, fogyókúrához

Újévi üzenet a numerológia tükrében

Szeretet Forrás