A boldogság kék madara

"A Kék madarat nem kell távoli országokban keresni. A Kék madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást, és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is. De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük a mások örömét. Mert a Kék madár maga a boldogság, és kalitkája; az emberi szív."

Az emberi lét célja boldogságra, megelégedettségre lelni. Keressük a boldogságot a kapcsolatainkban,  a családban, a munkában és a szórakozásban. Mindenütt keressük! Lehet, hogy szenvedélyesen vetjük bele magunkat valamilyen tevékenységbe ami örömöt szerez, de a folyamat egyszer megszakad, nem tartható fent állandóan.

Szentendrén a Csicserkó hegyen láttam egy kék madár párt (nem készült fotó)
Mi a boldogság és hol találjuk meg?

Az öröm nem azonos a boldogsággal. Az öröm, mivel minden földi dolog változik el fog múlni. Még, ha örömünk forrása megmarad akkor sem tartható fent az öröm állandóan.

Az igaz, hogy a boldogsághoz közeli az öröm, ezért akik nem éltek még át boldogságot, azok az örömöt összetévesztik a boldogsággal. Azonosulnak az öröm vagy akár a szomorúság érzésével, felfokozott érzelmi állapotba kerülnek.
Az öröm eléréséhez valaminek be kell következnie, valamit el kell érni hozzá, talán a boldogságról is azért feltételezzük, hogy el kellene érnünk valamit, hogy megkapjuk.


Azonban a boldogság állandó élmény, a lelkünk alapállapota, amely folyamatosan jelen van. Mindig boldogok lehetnénk, csak nem vagyunk kapcsolatban folyamatosan a lelkünkkel! A lélek örök és semleges. Ha a lelkünkkel kapcsolatban vagyunk akkor nincs jó és rossz. A boldogság nem jó és nem rossz, a boldogság nem érzelem.

Mi kell a lelki kapcsolathoz?

Befelé figyelés, míg az örömöt kint keressük a boldogságot csak is bent találhatjuk meg.
A boldogság feltétele az elégedettség, a személyiségünkről való megfeledkezés, az önátadás, a nyitott, érző szív. A személyiséged nem engedi, hogy elégedett légy?


Hogyan tudjuk megnyitni a szívünket, hogy lehetünk elégedettek, hogy tudunk megfeledkezni személyiségünkről, ami egy életen át elkísér bennünket?
Hogyan tudunk mindent elfogadni úgy ahogy van?



Első feltétel, hogy olyan tevékenységeket végezzünk amiben jól érezzük magunkat, örömöt szerez. Az öröm érzése mint fent írtam közeli a boldogsághoz, csak nem állandó. A sok kis öröm amit céljaid elérése szerzett, fokozatosan vezet a boldogság felé. Amikor már sok célod megvalósult, le kell mondani a következő elért célod eredményéről és a boldogság megtalál. Ne félj, hogy unalmas lesz, amikor eljutsz oda, hogy mindent elfogadsz úgy ahogy van és a célod eredményéről is lemondasz!
Az ego gondolja, hogy kell mindig valami a boldogsághoz, mert összetéveszti az örömmel, amihez tényleg kell valami.



A befelé figyelés eredménye: megismered a tökéletlenségeidet és elfogadod őket (félelem, ellenségeskedés, hiszti stb) , amint felismered és elfogadod nem fog zavarni, nemhogy magadban, de utána másokban sem. Aki nem akar elcsendesedni, befelé figyelni, az nem akar szembe nézni önmagával, így az ok nélküli boldogságot soha sem fogja megismerni.



Ha a fentiekkel problémád van, türelmetlen vagy ,mert hamarabb szeretnél a boldogságra találni, nem találod az örömöt semmiben az elinduláshoz, akkor elég nagy a baj, de megoldható!
Kezdd a végével! Lásd be, hogy nem vagy tökéletes, figyeld meg és nevezd meg a negatív viselkedésmintáidat. Tanuld meg elfogadni a negatív oldalad, ha elfogadod akkor kezelni is megtanulod. Az élet része a rossz, a negatív, ahogy a jó a pozitív is. Minden ember személyiségének van jó és rossz oldala, még a legnagyobb bölcsekének is, csak ők már megismerték, elfogadták és a negatívval való azonosulást felszámolták.

Szeretettel várlak jógázni!

Hétfő 19.00 és szerda 10.00

Szombat 8.00 (bejelentkezéssel)


Közelgő tavaszi programok:
Napfonat (ayurveda:pitta)/ március
Szív és torok csakra (ayurveda:váta)/ április elmélet+csakra harmonizálás relaxációban vagy meditációban
Tudatossággal összekötött tavaszi méregtelenítés

Minden hónap utolsó péntek 19.00: kirtan
Minden hónap első hétfő 18.00: gyógyító mantra

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kicseri böjthöz, fogyókúrához

Újévi üzenet a numerológia tükrében

Szeretet Forrás