Sivananda Asram I. -Alázat
Az utcán sétálgatva nagyon sok európaival találkozni, a város tele van asramokkal, jógaoktató képzésekkel, mindenki választhat kedve szerint. Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy tudtam hova jövök és nem kell már keresgélnem az asramok és a mesterek végeláthatatlan áradatában.
A Sivananda asram kapui nyitva állnak mindenki előtt, bárki bemehet és részt vehet a rendszeresen megtartott programokon: reggeli meditáció, om namo narayanaya japa, kirtan, Ganga Arati, satsang vagy az 1953 óta folyamatosan kántált maha mantrához is csatlakozhat, azonban testgyakorlás nincs.
A Sivananda asramban tett látogatás után könnyedén, egy szóval meg tudom fogalmazni, hogy mire tanított meg az elmúlt 11 év jógagyakorlás.Leborulásra.
Kb. 5 éve történt meg először, hogy a budapesti Sivananda Jógaközpontba várakozás közben az emeleti üres teremben leborultam a mester képe előtt. Azonban, ha mások is látták nem tudtam megtenni. Most a rishikeshi asramban sokszor fájt a derekam, ha leültem meditálni (itthon nem fáj). A leborulás oldotta legjobban a fájdalmat. Az élet rákényszerített, hogy leboruljak! A második hét végére egyáltalán nem érdekelt már ki látja, így a derékfájás is eltűnt és önátadó, őszinte leborulással távoztam az asramból.
Az ázsiai emberek nagyon alázatosak, mi itt Európában kevésbé. A sok derék, nemi szerv, térd probléma is erről árulkodik. Az önvalóval (Isten) való kapcsolatunk a második energiaközpontunkban az alázatban nyilvánul meg. A problémák kezeléséhez nem árt ezt tudatosítani.
Számomra az alázat az, hogy hagyom az életem áramolni a saját ütemében, ráhangolódom a lehetőségeimre, nem siettetem a dolgokat, megérzem, megfigyelem, hogy mikor jött el az ideje valaminek, elfogadom az adottságaimat, sorsomat és próbálok úgy cselekedni, viselkedni, dönteni, hogy az a környezetemnek is jó legyen.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése