Gondolatok a téli napfordulóhoz közeledve

Egy éve indítottam útjára blogomat ezeket a gondolatokat 2012. december 21. előtt írtam, de csak most osztom meg ajánlásként téli napfordulós hangfürdőm előtt.

   Szinte minden kultúrában ünneplik a fény születését. Indiában ez a Dívali, mi Magyarok a mag népe kerecsensólyom röptetéssel, tűzszertatással, dobolással, tánccal ünnepeltünk.





2011 India Darjeeling

 Mag népe? A Maják 1000 környékén ( ekkor már a  Kárpát-medencében voltunk) a Kukorica Isten felidézésével- HUN Nal Yeh az első EGY atya mely ura teremtésnek életnek és halálnak- végezték szertartásaikat. A Chichen Itza-nál kőbe vésve találhatók ezek az emlékek. ( HUN útlevelünkben is fel van tüntetve). Indiában is találni magyar- hun emlékeket. Nem hiába kelt útra Kőrösi Csoma Sándor aki most a Kancsendzönga árnyékában Darjeelingben nyugszik. A "hun-magyar azonosság" más népeknél köztudott volt. Sorolhatnám még nagy irodalma van származásunknak, de csak a saját tapasztalataimat említem meg. 16 évesen tanulmányt írtam Körösi Csoma Sándor életéről, akkor még nem gondoltam, hogy eljutok a könyvtárban kijegyzetelt helyszínekre, de amit leírunk úgy látszik megvalósulásra törekszik.





2013 október kőhegyi kirándulás a Pilisben
 Magyarnak lenni lelki minőség, őszinte emberi érték ami független hovatartozástól és világnézettől csak már elfelejtettük a hosszú út  során.....
Nem azt jelenti, hogy különbek lennénk bárki másnál, hiszen EGY közös forráshoz tartozunk. Ezt a közös forrást mag-unkban találjuk, bármerre szóródtunk a világba, bármilyen nemzethez tartozva elsődleges feladatunk  tiszta, őszinte embernek lenni. Sivananda mester élete, tanítása nagy hatást gyakorolt rám. Legyünk nevünkhöz méltók! 






2013 Hangfürdő után  





December 21-én a télinapforduló környékén, ahogy rövidülnek a napok nézzünk befelé, lépjünk a sötétségből a növekedés a fény felé, a tudatlanságból a tudatosság felé. A gondolatok mögötti csendben tapasztaljuk meg a szeretetet erejét, ami nem más mint a figyelem a jelenlét állapota. Nyissuk meg szívünket EGY-más felé. Legyünk EGY-üttérzők, ami nem azt jelenti, hogy a sajnálat érzése jár át, hanem érezzük a másik érzéseit, boldogságát és fájdalmát.
Ne ítélkezzünk még gondolatban sem, minden lényt foagadjunk el úgy ahogy van belső mellékgondolatok nélkül. Saját mag-unk, sorsunk elfogadásán keresztül juthatunk el mások elfogadásához. 






 Ápoljuk nyelvünket, hagyományainkat,
legyünk EGY-ségbe, talán ez a feladatunk itt a Kárpát-medencében......


Kirándulás a Kőhegyen 2012
A jóga EGY-etemes értékű tanításait csak ajánlani tudom., a meditáció minden jóga út célja. A meditációs képesség kifejlesztésének előfeltétele a relaxációban való biztos jártasság. Szeretettel várlak karácsony előtt 2013. december 20-án, védikus  hagyományokat követő hangfürdőmön. Téli napfordulós gyógyteát fogunk fogyasztani, beszélgetünk. Tapasztald meg a béke és a harmónia állapotát és add tovább!  A hangok tisztító hatásának  fekve relaxációban ( ha nem tudsz feküdni bármilyen testhelyzetben), de ha kész vagy rá akár meditációs ülésben is átadhatod magad. 



EGY-ségben az erő! Talán ezt kell megtanulnunk, hogy mi egészségben, családunk és nemzetünk boldogságban , a világ békében éljen.

 
 S.zita

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kicseri böjthöz, fogyókúrához

Újévi üzenet a numerológia tükrében

Szeretet Forrás