A valódi szeretet feloldja az én határait úgy, hogy a szeretet által kiterjesztjük énünket, mert a szeretett személy felé fordulunk. Ha valaki imádja a szakmáját (tevékenysége közben megfeletkezik önmagáról) rengeteget tanul belőle az életről, emberekről, természetről, mivel nagyon fontos számára sok minden elé helyezi. A szakma ismerete személyiségének részévé válik. Magába fogadja s ezzel kiterjeszti énje határait. A megszeretett személyeken keresztül fokozatosan így terjesztjük ki énünket az évek során, a külső világ befogadásával. Így minél többet fogadunk be a külső világból, minél többet szeretünk, annál elmosódottabbá válik a határ az én és a külvilág között: azonosulunk a világgal. A folyamat révén pedig megtapasztalhatjuk azt az élményt amely a szerelem következtében átmenetileg leomlott én-határok velejárója. A különbség csak annyi, hogy a szerelem mulandó és egyetlen személyre vonatkozik, addig az utóbbi esetben állandó és a mindenséget fogadja...
